Mészáros Árpád Zsoltot féltékenységből lökte le a színpadról egy kollégája - Így vallott a múltbéli esetről

Mészáros Árpád Zsolt elmondta, mit tanult az esetből, mai szemmel máshogy látja a történteket.

Mészáros Árpád Zsolt évek óta a zenés színházi darabokért rajongók egyik nagy kedvence. Olyan szerepeket formált meg, mint a Rómeó és Júlia Benvoliója vagy a Mozart! musical főszereplője. 

1997-ben egy kollégájával közösen alapították meg a NapFolt elnevezésű produkciót, amelynek egyik nagy sikerű előadása a Rémségek kicsiny boltja volt. 

Egy táncoslány miatt lett féltékeny rá a kollégája

A színész mindössze 22 esztendősen karrierje és népszerűsége csúcsán állt. Imádták a nők, nem csoda, hogy egyik kollégája irigykedni kezdett rá. Nem sikereire, hanem egy táncoslányra lett féltékeny a rivális. A vita odáig fajult, hogy a kolléga megütötte Mészáros Árpád Zsoltot, aki magatehetetlenül esett a mélybe a színpadról.

mészáros-árpád-zsolt
Fotó: Life Tv/Nyugi!Köztünk marad

A színész súlyos sérüléseket szenvedett, lengőbordája belefúródott a veséjébe. A baleset kapcsán azonban egy sokkal komolyabb problémára is fény derült: egy 6,5 cm-es rosszindulatú daganatot találtak a bal veséjében. A daganatot azonnal eltávolították, így a színésznek sikerült teljesen felépülnie.

- Amikor szárnyalt a szekér, ledobtak a színpadról, és kiderült, hogy vesedaganatom van, 22 évesen erőm teljében voltam, mindig sportoltam. Amikor duzzadó izmokkal a lányok kedvence voltam, és azt mondták, hogy egy 36 centis bemetszést kell ejteni a hasamon, akkor elkezdtem ordítani a Jóisten felé. Most, hogyha visszagondolok, már nem csalódásként, sokkal inkább tanításként élem meg, hiszen ennek köszönhetően nagyon sokat kaptam az élettől - mondta Mészáros Árpád Zsolt a Life TV, Nyugi! köztünk marad című műsorában.

Janza Kata és Pintér Tibor lánya

Janza Katának Pintér Tiborral való házasságából egy lánya született 1998-ban, a gyermekük a gyönyörű Janka nevet kapta. A fiatal, szőke lány egyértelműen édesanyja szépségét örökölte, közös fotóikon is jól látszik, hogy mennyire hasonlítanak egymásra.

Janza Kata és Pintér Tibor lánya igézően szép - Fotókon a 21 éves Janka

Nézegess képeket!

Elolvasom

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban arról dilemmázunk, hogy miért ülünk fel a legfrissebb trendekre, miért követjük megszállottan a divatirányzatokat, valamint a fogyasztás és a reklámvilág pszichológiájának is a mélyére ástunk. Pintér Ada beszélget Márton Szabolccsal az Indamedia csoport ügyfélélmény igazgatójával, és Kazár Zalán Kristóffal a Femina újságírójával.

Promóció

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük