70 évesen hunyt el a Magyar Televízió imádott bemondónője - 2018 nagy veszteségei

Híres magyarok, akiktől 2018-ban örökre búcsút kellett vennünk.

2018-ban is számos ismert embertől kellett örökre búcsút vennünk. A magyar rádiós és televíziós szakma veszítette el a legtöbb jeles képviselőjét. 

Baleczky Annamária bemondónő 2018 októberében, hetvenévesen hunyt el. 1974-től 2000-ig volt a Magyar Televízió bemondónője, szerepelt szilveszteri műsorban is, és vezette a lottósorsolást. 2006 tavaszán döntött úgy a köztévé vezetősége, hogy nincs szükség már bemondókra, megszüntették a feladatkörüket.

Ezt követően teljesen visszavonult a nyilvánosságtól, nem jelent meg eseményeken, és interjúkat sem adott sehol. Egy idősek otthonában élt, sok betegséggel kellett megküzdenie, szeretteit is elveszítette. Halála egykori kolléganőit is megrázta. 

Legendás televíziósok és rádiósok, egy közkedvelt zenész és az egyik első sztármanökenek egyike is örökre lehunyta a szemét 2018-ban. Képes összeállításunkkal rájuk emlékezünk.  

Baleczky Annamária, a Magyar Televízió egykori bemondónője 2018. október 4-én, hetvenévesen egy idősek otthonában hunyt el.
Fotó: Magyar Televízió
Orbán Józsefet, a 100 Folk Celsius zenekar énekesét és gitárosát 2018. július 30-án, hetvenévesen legyőzte a rák. 2017 őszén diagnosztizáltak nála daganatot, a tüdejében és az agyában is fedeztek fel rákos sejteket.
Fotó: TV2/Mokka
2018. július 25-én, 96 évesen elhunyt Szepesi György, a magyar rádiózás legendás sportriportere és tudósítója. Rádiós közvetítéseinek legemlékezetesebb pillanata a legendás 6:3 volt. Az Aranycsapat 12. játékosának is nevezték.
Fotó: MTI/Földi Imre
2018. július 3-án távozott az élők sorából Aczél Endre műsorvezető, újságíró. 73 évesen, otthonában érte a halál. A Magyar Televízióban olyan műsorok fűződtek a nevéhez, mint a Külpolitikai fórum, a Nap-kelte vagy a Hét - utóbbiba Freddie Mercury-vel és a Queen zenekar többi tagjával is készített interjút magyarországi koncertjük idején.
Fotó: MTI/Hámor Szabolcs
Kelemen Endre, a Magyar Televízió Családi kör című műsorának műsorvezetője, az Iskolatelevízió alapítója és vezetője 2018. augusztus 14-én, hosszú betegség után örökre lehunyta a szemét. 84 éves volt.
Fotó: MTI
2018. május 28-án, hosszú betegség után, békességben hunyta le örökre a szemét Bozzay Margit, a ’60-as és ’70-es évek egyik legismertebb magyar manökenje, modellje. Rendszeresen szerepelt a Fürge ujjak vagy az Ez a divat című lapokban és az Aranypók plakátjain.
Fotó: Facebook/Gyárfásné Bozzay Margit
2018. május 27-én váratlanul elhunyt Sas István Balázs Béla-díjas filmrendező, reklámpszichológus, aki reklámfilmjeivel nyolcszoros cannes-i díjnyertes is. Több mint kétezer reklámfilm írója és rendezője, nevéhez fűződik többek közt a Hurka- és a Casco-reklám.
Fotó: Facebook/Rádió Bézs

Segítünk megtalálni a legjobbat!

A Vitaminkalkulátorunk 9 egyszerű kérdéssel több mint negyven vitaminunk közül ajánl két olyan terméket, amik céljaidnak leginkább megfelelnek. Figyelembe vesszük a fizikai aktivitást, étkezési szokásokat és érzékenységeket, hogy a legjobb döntést hozhasd. Tudjuk, hogy könnyű elveszni a részletek közt, de mi itt vagyunk, hogy segítsünk!

Promóció

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport

Ehhez a cikkhez ajánljuk

Ezt is szeretjük