
Hitted volna? Ezt a népszerű rádióst választották a Megasztár zsűritagjának
Bochkor Gábor lesz a februárban induló Megasztár negyedik zsűritagja.

Néhányan már egy ideje azt rebesgetik, hogy Bochkor Gábornak biztos helye lesz a február 10-én induló Megasztár hatodik szériájában, és ezt most a TV2 is megerősítette.
A tehetségkutató ítészkarát így Falusi Mariann, Bereczki Zoltán és Mester Tamás alkotja majd, az ismert rádióssal kiegészülve.
A zsűri és a szerepek is változnak
A TV2-n február 10-én induló széria - számos újdonság mellett - a zsűri számára is új feladatokat hoz. Az ítészek nemcsak döntenek és véleményt mondanak, de az élő adások heteiben a versenyzők felkészítésben is intenzíven részt vesznek.
Bochkor Gábor számára a tehetségkutatáson kívül a sokak által várt műsor egyet jelenet a szórakoztatással és a show-val.
- Régóta követem a Megasztárt, izgalmas lesz most belülről látni, a zsűri tagjaként részt venni a produkcióban. A tehetségkutatás mellett a műsor számomra a show-ról szól. Azt várom az énekesektől, hogy szórakoztassanak minket és a nézőket is - mondta.
Mindenki izgatott
Nem az ismert rádiós az egyetlen, akit izgalommal tölt el a produkció. Falusi Mariann szerint a verseny sorsfordító lehetőségeket tartogat a jelentkezőknek, Mester Tamás pedig abban bízik, hogy lesz olyan magyar énekes, aki a nemzetközi zenei színtéren is tartós sikereket érhet el.
Bereczki Zoltán alig várja, hogy olyan karrierek indulásának lehessen részese, mint amilyennel több egykori megasztáros is büszkélkedhet.
-
Ezüst nyaklánc M betűs medállal7 490 Ft
-
Kék és fehér cirkónia kristályokkal díszített ezüst ékszerszett27 900 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy fülbevaló csepp alakú ezüst foglalatban11 900 Ft
-
Rózsaszín és fehér Swarovski® kristályos nyaklánc14 290 Ft
-
Ezüst nyaklánc patkó alakú ezüst medállal8 150 Ft
-
Krémfehér édesvízi igazgyöngy ezüst fülbevaló13 990 Ft
-
Ellentétek vonzása nyaklánc kristályokkal7 990 Ft
-
Swarovski® kristályokkal és gyöngyökkel díszített karkötő9 990 Ft
-
Három Swarovski® kristállyal díszített nyaklánc10 590 Ft
-
Kis méretű ezüst karika fülbevaló4 100 Ft
-
Oroszlán ezüst horoszkópos nyaklánc6 990 Ft
-
Csepp alakú cirkóniával és édesvízi igazgyönggyel díszített ezüst nyaklánc13 900 Ft
-
Antracitszürke Swarovski® kristálygyöngy karkötő ezüst medállal11 900 Ft
-
Fehér cirkónia kövekkel díszített kapcsos ezüst fülbevaló6 350 Ft
-
Fehéren ragyogó Swarovski® kristályos ékszerszett11 090 Ft
- A Megasztár olyan énekeseket adott nekem, akiket rajongással tudok hallgatni, elég, ha a Tóth-lányokra vagy éppen Caramelre gondolunk. Annak a lehetősége, hogy ott lehetek, amikor a következő nagy tehetségek belépnek az ajtón, és azok között lehetek, akik megtalálják őket, elképesztő izgalommal tölt el - mondta.
Fotó: TV2 Sajtószoba