Nincs harag? Megható ajándékkal lepték meg Szíj Melindát a gyermekei

Szíj Melindát a minap gyermekei rajzával örvendeztették meg, aminek nagyon örült.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Szíj Melinda keserédes története sokakat megindított már a válogatókon, és most, a Megasztár-döntők idején sincs ez másként.

Nem véletlenül, hiszen a nézők nem mindennap lehetnek szemtanúi egy egyszerű kereskedelmi ügyintéző színpadi tündöklésének.

Sokan szeretik

Mert bármilyen zaklatott is a múltja, és bármennyi gonddal küszködik, amint Melinda a közönség elé lép és mikrofont ragad, elfelejti a bajokat, és csak a zene létezik számára abban a néhány percben.

Pedig akik követik a 41 éves asszony körül zajló eseményeket, azok jól tudják, hogy Melindának nem egy magánéleti problémával kellett az utóbbi időben szembenéznie.

Nemrégiben szakított párjával, Péterrel, mert a férfi nem bírta elviselni, hogy Melinda számára ilyen fontos ez a megmérettetés. Ezért választás elé állította: vagy ő, vagy a Megasztár - és Melinda az utóbbi mellett döntött.

Már a lánya is mellette áll

Emellett pedig az is kiderült, hogy két gyermeke közül a lánya nem igazán nézi jó szemmel édesanyja ambícióit, és ha tehetné, lebeszélné arról, hogy a mamája folytassa a versengést.

A Megasztár 5 döntősei

Nézegess képeket!

Elolvasom

Legalábbis így volt ez eddig - nemrégiben viszont történt valami megható dolog, ami Melindának kicsit könnyített a szívén. A gyerkőcök ugyanis a Megasztár grafológusával két kedves rajzot küldtek be édesanyjuknak a Mega-házba, aki azóta is a számára oly becses papírlapokkal alszik.

Mint Melinda a Megamánia című műsorban bevallotta, a rajzokból erőt merít, mert nagyon hiányolja a gyermekeit, ugyanakkor azt is elmesélte, mind a fiával, mind a lányával naponta értekeznek telefonon, és olyankor mindig biztatják őt.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban a cancel culture, azaz az eltörléskultúra került terítékre. Mikor született meg, és mit jelent a cancel culture kifejezés? Miért veszélyes jelenség? Kik azok a híres személyek, akik érintettek? Honnan tudjuk, hogy valósak-e az ellenük felhozott vádak? Hogyan befolyásolja az eltörléskultúra a stand up comedy műfaját?

Promóció

Persze azért a szokásos pesszimizmus is előtört a sztárjelöltből - véleménye szerint nem biztos, hogy a lánya valóban megbékélt a helyzettel, pusztán az ő kedvéért igyekszik nem mutatni ellenérzéseit, nehogy fájdalmat okozzon édesanyjának.

Fotó: TV2

Megasztár 5 szombat esténként a TV2-n!

Ha további érdekességekre és kulisszatitokra vágysz, kattints a Megasztár honlapjára, illetve hétköznap esténként nézd a Megamániát 23.35-kor a TV2-n!(%oldalmero(506131, 411985)%)
Ezt is szeretjük