Ilyen volt, ilyen lett: Rúzsa Magdi, a Megasztár győztese

Rúzsa Magdit a Megasztár 3 győzteseként ismertük meg, karrierje pedig azóta is töretlenül ível felfelé.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Rúzsa Magdolna 1985. november 25-én született a jugoszláviai Verbász városában. Az általános iskolát Kishegyesen végezte, majd a szabadkai Egészségügyi Középiskola tanulója lett, ahol szülészeti nővérnek tanult.

Magdi zenei tehetsége korán megmutatkozott, nem véletlen, hogy kislánykora óta énekelt. Pályafutása az ezredfordulót követő években kezdett felfelé ívelni, először kisebb regionális sikereket ért el, majd országos ismertségre is szert tett.

2004-ben Zentán megnyerte például a Ki mit tud? vetélkedő könnyűzenei kategóriáját, majd még ugyanebben az évben egy amatőr zenekar, a Madness énekesnője lett.

Szerencsét próbált - és győzött

2005-ben ő is úgy döntött, hogy szerencsét próbál a Megasztárban, bár akkor talán még nem is sejtette, hogy hónapok múlva ő nyeri majd meg a TV2 óriási népszerűségnek örvendő tehetségkutató műsorát.

Magdi a fordulók során nemcsak a nézőket, de a szigorú zsűritagokat is levette a lábáról kivételes hangjával, hiteles és átélt előadásmódjával, illetve markáns és szuggesztív színpadi megjelenésével.

Első lemeze A döntőkben elhangzott dalok címmel jelent meg, majd ezt hamarosan első stúdiólemeze, az Ördögi angyal követte, előbbi háromszoros, utóbbi pedig kétszeres platina minősítést ért el.

További sikerek

Magdi a Megasztár harmadik szériája után Magyarországot képviselte az Eurovíziós Dalfesztiválon, ahol végül kilencedik helyezést ért el.

A Megasztár dobogósai

Nézegess képeket!

Elolvasom

2007-ben cd-n és dvd-n is megjelent a T-Mobile Kapcsolat koncert, második stúdióalbuma 2008-ban Iránytű címmel került a boltok polcaira. Egy évvel később valóra vált egyik álma, 2009 őszén ugyanis megkapta a magyar állampolgárságot.

Megasztár 5 szombat esténként a TV2-n 19:30-kor!

Kövesd a Megasztárt az interneten is, ha friss hírekre, érdekességekre vágysz, kattints ide!

Fotók: Europress
(%oldalmero(503660, 409979)%)

Ezt is szeretjük