Csak a szexre hajt? Lakatos Yvette pasija végre felfedte lapjait

Tóth Ádám szerint ez hosszú távú kapcsolat lesz, az első éjszakára pedig bármeddig hajlandó várni.

Lakatos Yvette pénteki kiesésével most már csak öten maradtak versenyben a 13-ból a Megasztár ötödik szériájában: Szíj Melinda, Tolvai Renáta, Giorgio, Kállay-Saunders András és Kökény Attila.

A mai este folyamán nekik kell megmérkőzniük egymással, a feladat pedig nem egyszerű, érzelmileg túlfűtött dalokat kell ugyanis elénekelniük, ráadásul rögtön kettőt is - óriási a kihívás és a tét, ahogyan a műsor a vége felé közeledik.

Sírva búcsúzott

Lakatos Yvette saját bevallása szerint számított a kiesésre, ennek ellenére mélyen felzaklatta, hogy örökre búcsút kell vennie a TV2 tehetségkutató műsorától, nem meglepő tehát, hogy sírva búcsúzott el a többiektől.

Persze ezek az öröm könnyei is voltak, hiszen megasztáros pályafutásának befejeztével végre jut majd idő szerelmére, Tóth Ádámra, akivel a döntők során került közelebbi viszonyba.

Természetesen, ahogyan az lenni szokott, az ifjú álompár sokáig tagadta, hogy bármi is lenne kettejük között, a kezdeti titkolózást és bujkálást pedig a múlt héten fejezték be, amikor egy párként jelentek meg a Mokka stúdiójában.

A szülőknek vannak fenntartásaik

Habár mostantól tényleg több időt tölthetnek majd együtt, a fiatalok nincsenek továbbra sem könnyű helyzetben. A 16 éves, Kanadából érkezett lány szülei ugyanis nem igazán örülnek annak, hogy lányuk összejött az Adam's Comedy frontemberével.

Megasztár 5 péntek esténként 20.40-kor a TV2-n!

Ha további érdekességekre és kulisszatitokra vágysz, kattints a Megasztár honlapjára, illetve hétköznap esténként nézd a Megamániát 23.35-kor a TV2-n!

Yvette különösen jó viszonyban van édesanyjával, aki a Hot! magazinnak mondta el, hogy nem érzi elég komolynak a kapcsolatukat ahhoz, hogy lánya megossza az ágyát a sármos fiatalemberrel, ezt pedig a tudtára is hozta.

A Megasztár 5 döntősei

Nézegess képeket!

Elolvasom

A csinos tinédzserlány apukája azonban kevésbé laza, ő ugyanis konzervatív szellemben nevelte fel és neveli Yvette-et. Neki már azt is elég nehéz volt feldolgozni, hogy lánya a tévében szerepel, a körülötte legyeskedő fiatalemberekről nem is beszélve!

Mindeközben Ádám nem rejtette véka alá, márpedig igenis komolyan gondolja ezt az egészet, és érzése szerint ez egy hosszú távú kapcsolat lesz, éppen ezért az első közös éjszakájukra is akármeddig hajlandó várni.

Fotók: TV2(%oldalmero(514134, 410139)%)

Ezt is szeretjük