Ezt látnod kell! Kállay-Saunders Andrásról újabb szexi fotók készültek

Kállay-Saunders András azt mondta, nem a testével akarja meghódítani a közönséget, mégis elvállalta a fotózást.

Alaposan zavarba hozta hölgyrajongóit Kállay-Saunders András, amikor kiderült, hogy a Megasztár ötödik szériájának kezdete előtt néhány hónappal meglehetősen erotikus hangvételű fotók készültek róla.

A jóképű fiatalember ugyanis egy igazán vonzó, kidolgozott és szemet gyönyörködtető testtel büszkélkedhet, nem véletlen, hogy egy újabb felkérést kapott, a fotózás során pedig félmeztelenül is pózolnia kellett.

Profiként viselkedik

A 25 éves Megasztár-jelöltről mellesleg elismerősen nyilatkozott előző fotósa, aki elmondta, hogy András - habár akkor modellkedett először - olyan fesztelenül és lazán viselkedett a fényképezőgépek előtt, akár a profik.

Sikere ellenére az Amerikában született énekes néhány héttel ezelőtt azt nyilatkozta az Aktívnak, hogy nem a szexepiljével és a sármjával, hanem kizárólag a hangjával szeretné lenyűgözni rajongóit.

Éppen ezért okozott óriási meglepetést, amikor rábólintott az újabb fotózásra, aminek a hölgyek biztosan nagyon örülnek. Kivéve édesanyját, aki nem igazán szereti, ha fia meztelenkedik, hiszen véleménye szerint ruhában is lehet valaki szexi.

Anyja vette rá a modellkedésre

Kállay Katalin ettől függetlenül minden bizonnyal nagyon büszke fiára, hiszen ismeretes, hogy nemzetközileg is elismert topmodellként dolgozott évekig, akinek nagy szerepe volt abban, hogy András végül beadta a derekát az első fotózásra.

A Megasztár 5 döntősei

Nézegess képeket!

Elolvasom

A fotózáson készült videó tanúsága szerint a Kállay-Saunders Andrásról készült legújabb képek a korábbiaknál is erotikusabbak lesznek, amitől biztosan elolvadnak majd a hölgyek, akik talán nem is hitték, hogy ilyen élményben újra részük lehet.

Megasztár 5 péntek esténként 20.40-kor a TV2-n!

Ha további érdekességekre és kulisszatitokra vágysz, kattints a Megasztár honlapjára, illetve hétköznap esténként nézd a Megamániát 23.35-kor a TV2-n!

A munka során ráadásul András egy gyerekkori balesetére is fény derült, a fotós ugyanis kiszúrta, hogy a szemöldöke hiányos. Ezt a TV2 tehetségkutató műsorának felfedezettje azzal magyarázta, hogy kisgyerekként megégette a vasaló.(%oldalmero(511743, 417351)%)

Ezt is szeretjük