Hiába a tehetség! Eszenyi Enikő kedvencének távoznia kellett

Bár a zsűri szerint Csonka András Andreas az egyik legtehetségesebb versenyző, a közönség hazaküldte.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A Megasztár szombati élő döntője ismét sok izgalmas pillanatot tartogatott a zsűri, a nézők és a versenyzők számára egyaránt.

Tolvai Reni egészen extrém öltözékben és frizurával állt ki a színpadra, míg Szíj Melinda igazi dívaként mozgott.

Jól teljesítettek

A produkciók többsége elnyerte a zsűri tetszését - nem lehetett sejteni, ki kényszerül ezúttal végleg búcsút inteni a versenynek.

Amikor a szavazatok lezárása előtt Tilla utoljára megmutatta, kinek van félnivalója, Giorgio és az Adam's Comedy álltak az utolsó helyen.

Egyébként a tévénézők nem csupán kedvenceiket, de a vörösiszap áldozatait is segítették voksaikkal, ugyanis a hívások és sms-ek díjából 50 forintot a károsultak megsegítésére ajánlott fel a TV2.

Most is bebizonyosodott, hogy a verseny állása akár percek, másodpercek alatt is változhat, hiszen végül a Fivéreknek és Csonka András Andreasnak kellett a zsűri elé állnia, hogy eldöntsék, ki folytathatja tovább.

Mester Tamás elmondta, mennyire nehéz volt meghozniuk a döntést, és azt is hozzátette, ha rajtuk múlna, bizony más versenyzők továbbjutását kérdőjeleznék meg.

Nem őt ejtették volna ki

Bár Eszenyi Enikő egyik személyes kedvence volt, Andreasnak kellett feladnia a versenyt, akit láthatóan megviselt távozás. A Mokkában Liptai Claudiával beszélgettek a kiesésről, amelynek okát a rossz dalválasztásban látja - Juanes La Camisa Negra című dalát adta elő, a pörgős számmal tánctudását is megcsillogtathatta.

A Megasztár 5 döntősei

Nézegess képeket!

Elolvasom

Bár Andreas - mint minden versenyző - szeretett volna minél tovább eljutni, úgy érzi, így is sokat köszönhet a műsornak. Már a kiesését követő nap rengeteg biztató telefont, sőt, koncertfelkéréseket is kapott, mint elmondta, a következő hónapja már most be van táblázva fellépésekkel.

Megasztár 5 szombat esténként a TV2-n!

Ha további érdekességekre és kulisszatitokra vágysz, kattints a Megasztár honlapjára, illetve hétköznap esténként nézd a Megamániát 23.35-kor a TV2-n!

Fotók: TV2(%oldalmero(506384, 412178)%)

Ezt is szeretjük