Mennyi alkohollal leszünk lazábbak és bátrabbak, de nem részegek? A Még egy kört mindenkinek erre keresi a választ
Az Orlai Produkciós Iroda és a Szabad Tér Színház négy zseniális színésszel mutatta be a Még egy kört mindenkinek című darabot.
Még egy kört mindenkinek - a cím egy 2020-as, sikert sikerre halmozó, dán filmmel, a Drunkkal vált ismertté, amit a rendező, Thomas Vinterberg eredetileg színdarabnak szánt. Nem meglepő, hogy az Orlai Produkciós Iroda, melynek repertoárjában fontosak a kortárs darabok, színre vitte a Szabad Tér Színházzal együttműködve.
A Paczolay Bála rendezte előadás bemutatóját július 21-én tartották a Városmajori Szabadtéri Színpadon, ahol legközelebb augusztus 14-én játsszák, szeptember 21-től pedig a Belvárosi Színházban látható.
Még egy kört mindenkinek
A darab főszereplője négy középiskolai tanár, akik mind kissé megrekedtek, kiégtek, életközépi válságban szenvednek. Ez monológjaik, tanórai részleteik és a feleségükkel folytatott telefonbeszélgetéseik alapján hamar összeáll a nézők számára. Olyannyira belefásultak a mindennapokba, és elmerültek a saját problémáikban, hogy képesek lennének egyikük, a filozófustanár Nikolaj kerek, negyvenedeik születésnapját is elfelejteni, ha az nem szól - kétszer is.
A négyes legfiatalabb tagja, Nikolaj a kívülálló szemével jól házasodott: jómódú nőt vett el, akivel van mit a tejbe aprítaniuk, a születésnapjára is válogatott ételekkel és italokkal készül. Schruff Milán egy olyan férfi képét mutatja, akinek fontos, hogy mindezt a barátai előtt prezentálhassa, illetve felnőtt emberekkel oszthassa meg, férjként és családapaként ugyanis az élete a három kicsi gyerek és a felesége által szigorúan betartatott bevásárlólista körül forog.
A szülinapi partin ő hozza szóba egy pszichiáter azon felvetését, miszerint mindannyian fél ezreléknyi véralkoholhiánnyal születünk. Nikolaj rábeszéli barátait, hogy próbáljanak folyamatosan szinten tartani egy olyan alkoholos állapotot, ami által lazábbak, nyitottabbak és bátrabbak lesznek. Hogy az iszogatást maguk előtt elfogadottá tegyék, megállapodnak abban, hogy tudományos kísérletként feljegyzik, mennyi alkoholt fogyasztottak, és annak milyen hatása lett.
Kezdetben mind azt tapasztalják, az alkohol felszabadítja a gálásokat, színt visz szürke életükbe. Király Attila Martinjának történelemóráit nemcsak a diákjai, hanem ismét ő maga is élvezi. Úgy tűnik, feleségével és a nagykorúság határán álló gyerekeivel visszatalálnak egymáshoz, a természetbe kirándulva élvezik egymás társaságát.
Nikolaj a filozófiát hétköznapi sztorikkal hozza közelebb a hallgatóihoz, az énektanár Peter, akit Debreczeny Csaba alakít, már nem kimért kórusvezető, lazábbak lesznek az énekórái. Epres Attila tornatanárja, Tommy sem a sportújság mögül dirigál újabb húsz fekvőtámaszt, hanem sport közben tanít - például a csapatjáték fontosságára -, miközben igyekszik a legkisebb, szemüveges gyereket is sikerélményhez juttatni. A színészek ezeket a jeleneteket tudják a leginkább arra használni, hogy a közönséget is bevonják, de úgy, hogy senki nem érzi magát kellemetlenül, nem egy emberre szegeződnek a szempárok.
A négy főszereplő egy idő után eljut egy fontos kérdésig: lehet-e csak azon a szinten maradni, amikor emelkedett a hangulat, de nem vagyunk részegek. Illetve, ha emeltük a szintet, kis szünet után vissza lehet-e térni az első szintre. A választ lehet sejteni: nem, egy idő után mindegyikük alkoholfüggő lesz, az ital veszi át a hatalmat, amiből egyre többet akarnak. „Szerintetek látszik?” - teszi fel egyikük a kérdést, mire a többiek rávágják: „Á, dehogy!” Pedig a helyes választ erre is tudjuk: igen, látszik, csak az alkoholt fogyasztó máshogy látja magát, mint a külvilág.
A négy szereplő végül egy olyan nap után, ami egy kocsmában eszméletvesztésig tartó ivással zárult, behúzza a vészféket, úgy döntenek, leállnak a tudományos kísérletnek titulált alkoholfogyasztással, de ahogy sejthető, ez nem mindegyiküknek megy. Négyük közül a legmagányosabb tragikus módon az életét veszti. Halálával rázza fel igazán barátait, mindegyikük újra értékelni kezdi azt, amije van.
Amikor azonban a sikeres érettségi után diákjaikkal együtt kieresztik a gőzt, a fiatalok és a tanárok is alkohollal ünnepelnek. Király Attila, Schruff Milán és Debreczeny Csaba a korsó sörökkel egy emlékezetes és mámoros táncjelenettel zárja az előadást. Akik az alkohol rabjai voltak, azokat egyetlen pohár ital is táncba hívja, jön még egy kör mindenkinek. És még egy, és még egy...
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Cover-fotó: Orlai Produkciós Iroda