37 évesen szívroham végzett a magyar énekessel

Tudj meg mindent Máté Péterről

A tragikusan elhunyt Máté Péter ma lenne 66 éves.

A tragikusan fiatalon elhunyt Máté Péter a mai napon ünnepelné 66. születésnapját.

Örökzöld dalai, amelyeket hazánkban és külföldön egyaránt elismertek, nemcsak az idősebbek, hanem a fiatalok körében is népszerűek mind a mai napig.

Fiatalon kezdett énekelni

Máté Péter 1947. február 4-én látta meg a napvilágot Budapesten. Tehetsége már gyermekként megmutatkozott, zongorázni hétéves korától tanult. Első zenekarát 1965-ben, az érettségit követően alapította.

Két év múlva megjelent az első saját önálló dala, Úgy várom, jössz-e már címmel, amelyet a Magyar Rádióban rögzített, az Illés zenekar kíséretével.

Élete első fesztiválján A néger zongorista című felvételével az első helyezést érte el. Hamarosan nemzetközi dalversenyeken is megfordult, többek között Szocsiban, Athénban vagy éppen Párizsban, ahonnan rendszerint igen előkelő helyezéssel tért haza.

Halála az egész országot megrázta

Karrierje során számtalan elismerést begyűjthetett, többek között 1979-ben a Magyar Rádió nívódíját is. Tehetségét nemcsak énekesként, de zenészként is megmutatta, musicaleket hangszerelt és kísérőzenéket írt.

Magyar sztárok, akiket egy ország gyászol

Nézegess képeket!

Elolvasom

Dalai örökzöldnek bizonyultak, az Elmegyek - ami később Sylvie Vartan feldolgozásában világsláger lett -, a Hull az elsárgult levél vagy éppen az Egy darabot a szívemből című melódiákat a mai napig hallhatjuk a rádiókban.

Vásárolj Femina Klub bérletet!

Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől. 

  • Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
  • Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában.  2025.02.19.
  • Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.

További részletek: feminaklub.hu/

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Máté Péter fiatalon nősült, első felesége Dékány Sarolta volt. A pár két év után elvált, az énekes később Kovács Edit oldalán találta meg újra a boldogságot. A házasságból két lányuk született, akik az Edit és a Dorottya nevet kapták.

1984. szeptember 9-én az egész országot megrázta a hír, hogy az ünnepelt énekes 37 éves korában váratlanul elhunyt. Halálát a hivatalos orvosi vélemények szerint szívroham okozta. Temetésén a Farkasréti temetőben több tízezren vettek részt.

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük