Márió, a harmonikás ritkán látott lányával a címlapon: Eszter szép kamasz lett

Márió 2021 őszén megözvegyült, azóta egyedül neveli Esztert.

mario-cover
Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Bock Attila, művésznevén Márió még csak ötéves volt, amikor harmonikázni kezdett, hamar látszott, mennyire tehetséges.

A kétezres évek elején robbant be a köztudatba, első lemezén, A harmonikáson régi slágereket adott elő saját feldolgozásában. Ezek olyan dalok voltak, mint az Elsöpri a szél, Sej-haj akácfa vagy a Bocsássa meg.

Márió lánya, Eszter

Az 51 éves Márió szerény, visszahúzódó előadó, aki nem sokat oszt meg a magánéletéről. Talán nem véletlen ez, hiszen komoly terheket cipel. Első házasságából született kislánya koraszülöttként jött a világra, és csupán 17 napig élt. 

Második házasságából szintén lánya született, Eszter ma már 12 és fél éves kamasz lány. Édesapja azonban sajnos kénytelen egyedül nevelni, második felesége, Ancsa 2021 októberében belehalt súlyos betegségébe. A zenész mindent megtesz annak érdekében, hogy gyermeke kiegyensúlyozott és boldog legyen.

- Sosem akartam a gyerekemet előtérbe tolni, vagy általa lányos apukaként szimpatikusabbnak tűnni a közönség előtt. Szeretném, ha sokáig élvezhetné a gyerekkorát, ha olyan dolgokat csinálna, amikben tényleg örömét leli. A színpadra sem hívtam még fel soha, hogy együtt zenéljünk, pedig hétéves kora óta zongorázik, két éve pedig dobolni is tanul - mesélte a Meglepetés magazinnak. 

A cikk az ajánló után folytatódik

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

- Egy keszthelyi művészeti általános iskola ötödik osztályosa, jó érzéke van a hangszerekhez, de fontos, hogy előbb legyen meg a szorgalom és a tanulás iránti vágy, és ha van konkrét produktum, csak akkor álljon ki a színpadra, ne pedig Márió lányaként szerepeljen - mesélte a zenész. 

Márió úgy gondolja, elhunyt felesége, Ancsa, aki még mindig csak 41 éves lenne, azt szeretné, ha boldogok lennének, ezért mindent megtesz annak érdekében, hogy vidámsággal töltse meg az otthonukat. Őrzik az asszony emlékét, nyíltan és sokat beszélgetnek róla, így könnyebb mindkettőjüknek. 

Balázs Klári fiatalon modellkedett

Képes összeállításunkban megnézheted, milyen gyönyörű volt fiatal modellként Balázs Klári. 

Tudtad, hogy Balázs Klári modellkedett fiatalon? Gyönyörű ezeken a fotókon

Nézegess képeket!

Elolvasom

Cover-fotó: YouTube

Ezt is szeretjük