Azahriah szerint Majkának sosem volt intelligenciája: így vágott vissza a rapper
Majka nem hagyta szó nélkül, hogy Azahriah intelligencia nélküli zenésznek hívta, akinek a helyezkedésben a tehetsége.
Majka még hétfőn fejtette ki a véleményét Puzsér Róbert és Ábrahám Róbert balhéjáról. Azt írta, a tettlegességig fajult konfliktusról, hogy előbbinek már rég kijárt, hogy valakitől pofont kapjon az eddigi, következmények nélküli pocskondiázása miatt.
Majka Facebookon írt nyilatkozatára reagált tegnap Azahriah, aki Instagram-sztori formájában fejtette ki, mennyire nem ért egyet zenésztársával, majd véleményt is formált róla.
Majka és Azahriah
Azt írta, Majkának sosem volt intelligenciája, a helyezkedésben, illetve az érdekei pénzre váltásában van tehetsége. A rapper-műsorvezető saját bevallása szerint lefagyott ezen sorok láttán, úgy fogalmazott, inkább vágta volna pofán valaki. Íme, a teljes reakciója:
A mondatai alapján az bántja a legjobban, hogy Azahriah úgy írt róla kritikát, hogy figyelembe sem vette, korábban ő mindig megvédte, ha valamilyen botrány alakult ki körülötte. Például ő volt az első, aki megvédte a Toi Toi vécés incidens után.
Hozzátette, tudja, ettől függetlenül nem kell szeretnie őt, de mégis rosszul estek neki a szavai.
"Egyáltalán nem kell viszont szeretni valakit, mégis rettentő rosszul esik, hogy - az előbb említetteket abszolút figyelmen kívül hagyva - úgy nyilatkozik irányomban, mintha egy szánalmasan buta, eredmények nélküli, kitartott zenész lennék, aki elmondása szerint csak helyezkedésben és a saját érdekei pénzre váltásában lenne jó" - írta.
Mondandója végét kifejezetten Azahriah-nak címezte, azzal zárta a posztját, hogy a legjobbakat kívánta a 22 éves előadónak.
Azahriah ezért nem zsűrizik tehetségkutatóban: „Hányinger volt a színfalak mögé betekintés”
Azahriah elárulta, miért nem vállalta el végül, hogy tévés tehetségkutatóban zsűrizik.
ElolvasomVásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Cover-fotó: Profimedia