Az idei évben sem kellett unatkoznunk, hazai sztárjaink elláttak minket botrányokkal: beszóltak, kiosztottak, verekedtek - szinte minden napra jutott egy-egy pikáns történet.
Sarka Kata például nyilvánosan osztotta ki férje, Hajdú Péter egyik exét, Bálint Antóniát. Az eset úgy elfajult, hogy végül a bíróságon kötöttek ki.
Nézd meg az öt magyar hírességet, akinek sokszor hallhattuk 2015-ben a nevét botrányos megnyilvánulásai miatt!

Sarka Kata és Bálint Antónia bírósági ügye volt az év egyik legnagyobb botránya: Toncsi telefonhívásával robbant a bomba nyáron, amit ittas állapotban intézett a sztárpárhoz. Állítólag nem ez volt az első eset, korábban is hívogatta már a házaspár mindkét tagját. Hajdú Péter feleségénél betelt a pohár, nyilvánosan osztotta ki férje volt barátnőjét. Volt hazugság- és hangfelismerő vizsgálat, a bíróságról pedig Sarka Kata lépett ki mosolyogva.
Fotó: Facebook/Kata Sarka, Facebook/Bálint Antónia Rajongói Oldala

Valószínűleg Gesztesi Károly tudhatja maga mögött a legbotrányosabb évet. Márciusban kiírták a Jóban Rosszban sorozatból - több bulvárlapnak azt nyilatkozták a kollégái, erre a színész alkoholproblémái miatt került sor. Szeptember végén a Karinthy Színházban, a Csalogány család című komédiában furcsa állapotban lépett a színpadra a premieren, majd ezt követően a fia vette át a szerepét. Az októberben bemutatott Grease című musicalben játszott szerepét végül el tudta játszani, de váltott szereposztásban Hujber Feri is kénytelen volt beszállni a produkcióba.
Fotó: TV2 Sajtószoba

Borsa Miklóst áprilisban Balatonfüreden, munkája miatt támadták meg és bántalmazták. Úgy megverték, hogy hetekig gyógyult otthonában. A műsorvezető az eset után már nem állt kamerák elé, november 15-ével felmondott a köztévénél.
Fotó: MTVA

Berki Krisztiánt nem éppen kedves és udvarias stílusáról ismerjük. Ezt sajnos a FEM3 Café műsorában sem cáfolta meg: áprilisban durván beszólt műsorvezetőtársának, Erdélyi Mónikának, akinek a súlyára, illetve plusz kilókkal való küzdelmére tett sértő megjegyzéseket.
Fotó: Facebook/FEM3Café

A beszólások koronázatlan királya, Kárász Róbert ugyancsak áprilisban, a TV2 reggeli műsorában nevezte hájasnak Mádai Vivient. A megnyilvánulása azért volt különösen kínos, mivel Vivien éppen a két hónappal a terhessége után készült fotóit mutatta meg, a műsorvezető pedig ezeket illette sértő szavaival.
Fotó: TV2/Mokka
Nekik is beszólt Kárász Róbert
A műsorvezető nemcsak Mádai Vivient kritizálta, több vendégét és kollégáját is megbántotta már élő adásban. Nézd meg, kiket!
"Hájas vagy!" - Élő adásban kövérezte le vendégét a TV2 műsorvezetője
Nézegess képeket!
Elolvasom