Ma 60 éves Frajt Edit! A Szomszédokban szerettük meg

Frajt Editet a Szomszédok című teleregény Mágenheim Julijaként zárta szívébe az ország.

A színésznő ma is részese az egyik legsikeresebb sorozatnak, az RTL Klubon futó Szulejmánnak: ő adja a hangját a címszereplő édesanyjának. A 80 éves magyar szinkron apropójából beszélgettünk vele.

A válide magyar hangja: Frajt Edit

- Főiskolásként, '78 tájékán kezdtem szinkronizálni. Akkoriban végig kellett járni a szamárlétrát: kezdetben csoportos szereplők voltunk, aztán kisebb szerepeket kaptunk, és körülbelül egyéves munka után jött egy-egy főszerep is.

- Szabad volt dolgozniuk a főiskola alatt?

- Horvay tanár úr nem nagyon adott ki bennünket, de azért adódott néhány lehetőség. Másodév után forgathattunk nyáron, negyedévben pedig jött a szinkron.

- Emlékszik még az első szinkronélményére?

- Kettő is eszembe jutott, bár nem biztos, hogy teljes pontossággal fel tudom idézni őket. Az egyik a Rakparton című film, Marlon Brandóval a főszerepben. Az ő partnerét szinkronizáltam - sajnos a szőke hölgy nevére nem emlékszem.

A másik "első" élményem - szintén egy főszerep - kapcsán meg kell említenem Somló Andrea szinkronrendező nevét: nála történt meg először és utoljára életemben, hogy előző nap levetítették a filmet, így a munka kezdetekor már pontosan tudtuk, miről van szó. Pápai Erzsi az anyát szinkronizálta, én pedig a lányát, akit Sophia Loren játszott. Ugyanebből a forgatókönyvből később egy másik film is készült - ebben Loren már az anya volt, és ugyancsak én szólaltattam meg.

- Kit, illetve milyen filmet, esetleg sorozatot szinkronizált a legszívesebben?

- Szerencsére sok ilyen volt - például a Tudorok című sorozat, amiben Aragóniai Katalin hangját adtam. A közelmúltból pedig a Szulejmánt mondanám - ebben válide Ayse Hafsa szultánaként szólaltam meg. De hát voltam én Jeanne Moreau vagy Jacqueline Bisset magyar hangja is, vagy - ahogy már említettem - Sophia Lorené.

- Volt szerencséje a szinkronizálás hőskorában legendás nevekkel együtt dolgozni. Közülük kihez kötődik emlékezetes élménye?

- Nem is kollégákat említenék - 37-38 év alatt hosszúra nyúlt a lista -, hanem két fantasztikus embert, Hazai György és Vas János szinkronrendezőket. Hazai Gyuri tanárom is volt a főiskolán. Minden tanítási nap végén kaptunk tőle egy-egy képeslapot, amelyen az akkori munkánkat osztályozta. Aranyos gesztus volt, a mai napig melegség tölti el a szívemet, ha eszembe jut.

- Ki tudna emelni olyan munkát, amely különleges, maradandó emlék?

- Azt hiszem, a korszakot érdemes visszaidézni. Nem volt telefon, mobil pláne nem - esténként táviratban kaptuk meg a diszpozíciót, annak függvényében mentünk másnap a stúdióba. Ismertük és átéreztük a filmet, ráhangolódtunk az első mondattól az utolsóig. A Pannóniát pedig imádtuk - nagyon sajnálom, hogy megszűnt. Remek találkahely volt, délelőtt-délután-este is működtek a stúdiók, sőt, megesett, hogy előadás után még visszamentünk valamilyen munkára. Egy-egy filmet megközelítőleg egy hét alatt csináltunk meg - rápróbáltunk, utána vettünk, a végeredményt pedig megnézhettük. Igaz, a hibalehetőség is nagyobb volt, hiszen egyszerre többen voltunk jelen, több mikrofon előtt, így előfordult, hogy valamit újra kellett venni.

- És most? Mi a legnagyobb különbség?

- Most ide-oda rohangálunk - az egyik helyen levesszük a fülhallgatót, a másikon felkapjuk. Többnyire a stúdióba beesve tudjuk meg, mi a feladat. Már az jónak számít, ha a szinkronrendező beavat minket a film történetébe, hangulatába. Felvesszük a fülhallgatót, jön a vezérhang, és nincs megállás. Mindez iszonyú intenzív koncentrációt igényel.

A technika fejlődésével a szinkronizálás pontosabb, de mindenképpen személytelenebb lett. Vágás szempontjából most egyszerűbb a helyzet, például össze lehet csúsztatni a szövegeket, ha egymásra beszélünk, de olyan is van, hogy külön-külön veszik fel őket. A fejlődés magával hozta a gyorsabb tempót, meg azt is, hogy a varázslatos hangok és a rengeteg befektetett energia mellett mostanra felhígult a szakma, és gyengébben produkáló stúdiók is teret kaptak.

- A hőskorban nagyon elkényeztettek minket a hangokkal. A jelenlegi stúdiók és szinkronszínészképző iskolák is kitermelnek nagy egyéniségeket?

- A stúdiók egymás alá ígérnek, fillérekért dolgoztatnak, önmaguknak munkahelyet teremtve saját iskolákat hoznak létre, ahol gyorstalpaló jelleggel képezik a szinkronszínészeket. Egy-két nagy egyéniséget biztosan kitermelnek így is, de a nagy számok törvénye alapján kutyaütők bekerülnek a szakmába.

A felgyorsult tempó és a tömeggyártás pedig óhatatlanul a minőség rovására megy. Nincs idő egy-egy szerep cizellálásra, sőt, ha valaki még egyszer szeretné mondani, esetleg le is nézik. Pedig nem biztos, hogy az első a legjobb, hiszen - mivel nem tudjuk előre, miről szól az adott film - gyakran az ötödik, tizedik tekercsnél derül ki, hogy más a karakter, más a hangulat - vagyis kezdettől fogva másképp kellett volna csinálni az egészet. Persze szinkronizálni még mindig élmény, és maradt néhány hely, ahol nyugisabban lehet dolgozni, talán a minőség is fontos… és szerencsére hívnak is.

Fotó: Manek Attila, Pintér Márta, címlapkép - RTL Klub Sajtóklub.

• frajt edit
• sztártéma
• magyar szinkron
• szinkronhang
• interjú
• Szulejmán
• hazai_sztar
• 80 éves a magyar szinkron