"A szabadságunkat mi saját magunknak korlátozzuk!"
Interjú
Két neves táncművészünk és egy népszerű színésznőnk vallott a szabadságvágyról.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek
-
01 -
02 -
03 -
04 -
05
Az ember legősibb vágyát, a szabadságvágyat járja körbe a Duna Művészegyüttes és a Nemzeti Táncszínház közös produkciója, a Magyar Anzix, melynek május 16-án tartották a bemutatóját, de egész júniusban műsoron marad. A premier kapcsán Juhász Zsolttal, a Duna Művészegyüttes művészeti vezetőjével és Jónás Zsuzsa táncművésszel beszélgettünk.
Ábel Anita Júlia akartam lenni című zenés estje ugyancsak fut még júniusban a Budapest Jazz Clubban. A színésznő is megosztotta a Feminával a szabadságról alkotott véleményét.
Magyar Anzix
A világhoz való viszonyunk egyik alapkérdése szabadságunk mibenléte, ami társadalmi függőségünk és függetlenségünk, vagyis identitásunk talán legfontosabb meghatározója.
A Magyar Anzix egy erős látványra épülő táncszínházi előadás, amely a paraszti és városi ember szabadságvíziójáról állít szürreális történeteket szembe vagy éppen párhuzamba.
- A darabban inkább kérdésekként tesszük fel, a nézőkkel gondolkodunk arról, melyik a szabadabb világ: a városi vagy a vidéki. De valójában nem is ez a lényeg, hanem maga az ember, hogy ő milyen környezetet teremt magának, a saját létezését hogyan alakítja. Ezt természetesen különböző társadalmi tényezők befolyásolják - másképp vidéken és másképp egy nagyvárosban -, amik szintén nem tőlünk függetlenek. A darabban is azt feszegetem, hogy a szabadságunkat mi saját magunknak korlátozzuk, és mi magunk nagyban befolyásoljuk a saját létezésünk minőségét - mesélte Juhász Zsolt.
A Duna Művészegyüttes művészeti vezetője kortárs koreográfusnak tekinti magát, aki néptáncot művel.
- Az a fajta kötöttség, hagyomány, ami a néptáncot jellemzi, az, mint alkotót, mindig picit visszafogott. Nagyon szeretem, és hihetetlen érzékeny vagyok a paraszti világ kultúrájára, a népművészetre, de azt a fajta kötöttséget, amit ezzel kapcsolatban elvárnak, azt nem nagyon bírom. A folklór változik a világgal együtt, de bizonyos körök most meg akarják állítani ezt a folyamatot, és be akarják zárni egy vitrinbe a néptánc kultúrát. Ezek a kötöttségek feszélyeznek, mint alkotót, ugyanakkor én ezeknek nem vagyok hajlandó alávetni magam, küzdök ellenük.
A Duna Művészegyüttes vezetőjeként és koreográfusként egyaránt igyekszik nem a hagyományos utat járni.
- Hét éve vezetem az együttest, amelyben én sokkal kisebb távolságot tartok a táncosokkal, mint az szokványos. Szinte társként kezelem őket az alkotási folyamatban. Ez a helyzet azt eredményezi, hogy sokkal szabadabbak a táncosaim, szabadabban is táncolnak a színpadon - és ez a nézőknek is feltűnik.
A manökenalkatú táncművész, Jónás Zsuzsa a pécsi táncművészeti szakközépiskolából, a Kossuth-díjas Uhrik Dóra szárnyai alól indult. Nemcsak itthon mutatta meg tehetségét, neves kortárs táncegyüttesekhez szerződött le Hollandiába, majd Franciaországba is. Jelenleg szabadúszó, mert, ahogy ő mondja: címkék és skatulyák nélküli szabadságra, azaz az egyes műfajok közti szabadon szárnyalásra vágyik.
- A szabadság egy érzés, nem pedig egy állapot. Szabadnak lenni annyit tesz, hogy azt teszel, amit csak akarsz, ott és akkor, ahogy éppen kívánod - nem számítva a társadalmi normákat. A szabadságot nem megérteni, értékelni vagy mérlegelni kell, hanem benne lenni, megélni. Alapvető emberi jog, akárki magáévá teheti, bár ezt sokan hajlamosak elfelejteni, és inkább muszájból hajtják azt a bizonyos mókuskereket - árulta el a Feminának.
Szinte minden kamasz lázad: a szülők, az iskola vagy valamilyen neki nem tetsző rendszer ellen. A 34 éves táncművésznek is volt lázadó korszaka, de nem a hagyományos módon.
- Én is lázadtam, egészen egyedi okból kifolyólag: a táncszenvedélyemből adódó éhségemet kívántam szüntelen csillapítani, sokszor hiába. Visszafogtak, korlátok és keretek közé próbáltak terelni, ami egy művésznek maga a lassú halál. Ki akartam forrni, bármi áron.
Júlia akartam lenni...
Ábel Anita számára az jelenti a szabadságot, amikor az embernek van egy belső békéje, szabadon gondolkodhat és élvezheti az életet.
- Megvalósítani egy embernek az álmát, az szabadságot jelent. Én ezt a Júlia akartam lenni... című zenés estemmel megtettem. Abban a másfél órában nagyon szabad vagyok. Nagyon szép dalokat hangoltunk, illetve gondoltunk újra, és nagyon szép verseket zenésítettünk meg. Kicsit elrepíti az embereket az én világomba. Aki ezzel tud azonosulni, az azt gondolom, hogy nagyon boldogan, szabadan és feldobottan távozik - mondta.
Az est címe utal a Mágenheim Julcsiként eltöltött évekre is.12 éven át játszotta ezt a szerepet a Szomszédok című teleregényben.
- Jó dolog, ha valakit sokan szeretnek. Kicsi korom óta kamera előtt álltam. Filmet forgatni egy csodálatos dolog volt, szabadságot adott, magával népszerűséggel, az ismeretséggel azonban sokszor nem tudtam mit kezdeni. A nyolcvanas évek végén, a kilencvenes években, amikor az ország túl volt egy rendszerváltáson, és csak egy tévécsatornát lehetett fogni, nehezebb teher volt, mint most azoknak a fiataloknak, akik egy szappanoperában szerepelnek.
Akit felismernek az utcán, nem csinálhatja mindig azt, amit szeretne, vagy ha igen, számolnia kell azzal, hogy esetleg a szájukra veszik az emberek.
- Hamarabb megszóltak, ha csináltam valamit tiniként, még akkor is, ha a kortársaim többsége hasonló csínytevéseket követett el, de mivel én az ismertségem miatt hamarabb fülön csíphető voltam, jobban kellett arra figyelnem, hogy bizonyos helyeken viselkedek. Mondjuk ez nem nagyon érdekelt, mert elég lázadó voltam. De ezt egyfajta szabadságkorlátozásként éltem meg.(%oldalmero(http://ad.adverticum.net/img.prm?zona=1759478&kampany=2395077&banner=2395078&ord=RANDOM_NUMBER)%)
Fotó: Papp Tibor, Szelina Vera Horvath, Bali Sándor
