A magyar műsorvezető váratlanul szakított a vőlegényével

Esküvő helyett szétmentek

Hazai sztárok, akik esküvő helyett 2016-ban szakítottak.

Dia

	Iszak Eszter 2012 őszén jött össze Dobrády Ákossal, majd 2014 februárjában el is jegyezték egymást. A 2016-os év elején még azt mondták, hogy előbb születik meg a közös gyermekük, mint hogy oltár elé állnának - éppen ezért lepett meg mindenkit, amikor augusztusban kiderült, hogy már hetekkel korábban szakítottak. A TNT zenekar énekese később magát okolta a szakítás miatt, szerinte ugyanis az utolsó év alatt elhanyagolta szerelmét.

	Még a vőlegényt, Kareszt is meglepte, amikor Muri Enikő váratlanul szakított vele két év után. Pedig az X-Faktor második évadának felfedezettje már mindent eltervezett az esküvőjükkel kapcsolatban, ám az egyik hosszú hétvége előtt a színésznő-énekesnőnek be kellett látnia, hogy már nem boldog párja mellett.

Fotó: Red Lemon

Dia

	A Jóban Rosszban csinos színésznője, Nagy Adri három és fél év párkapcsolat után szakított párjával, Heilig Tamással a nyár folyamán. A sorozat Bettyje korábban bevallotta, hogy szívesen kimondta volna a boldogító igent kedvesének, de a sok munka és eltérő időrendjük végül felőrölte kapcsolatukat.

Fotó: Facebook/Nagy Adri

Dia

	Talmácsi Gábor 2016 márciusában még esküvőről nyilatkozott, júliusban viszont kiderült, hogy három év után váratlanul szakított kedvesével, Kocsó Melinda modellel. A pár 2013 őszén jött össze, szakításuk okáról pedig nem nyilatkoztak.

Fotó: Facebook/Talmácsi Gábor, Facebook/Kocsó Melinda

Dia

	Varga Viktor és Cinthya Dictator majdnem öt évig alkotott egy párt, és habár már az esküvőt tervezgették, Varga Viktor október elején a FEM3 Caféban jelentette be, hogy végérvényesen szakítottak.

Fotó: TV2

Dia

                        	Az X-Faktor harmadik évadának felfedezettje, Antal Timi három év után szakított párjával, Sándorral, derült ki júniusban. 2013-ban a Szombat Esti Láz adása alatt ismerkedtek meg, 2014-ben a Szigeten pedig el is jegyezték egymást. Az esküvőre végül azért nem került sor 2016-ban, mert elmondása szerint ellaposodott a kapcsolatuk.

Fotó: Facebook/Antal Tímea
Ezt is szeretjük
Fotó: