Rák végzett a magyar műsorvezető 39 éves feleségével

Lányával maradt egyedül

Képeken azok a hazai sztárok, akik fiatalon vesztették el nejüket.

Egy családtag elvesztése minden esetben borzasztó érzés, főként akkor, ha a saját gyermekünkről vagy házastársunkról van szó. Lehet az ember gazdag vagy szegény, civil vagy ismert, sajnos a sors nem válogat, jó néhány híres embernek is szembe kellett már néznie a felfoghatatlannal.

13 éveknek kellett eltelnie ahhoz, hogy hazánk egyik legismertebb tévése,  Rózsa György feldolgozza második felesége halálát. A gyönyörű olimpiai és világbajnok tornász, Kanyó Éva csupán 39 éves volt, amikor megtámadta szervezetét a gyilkos kór, ami egy hónap alatt végzett vele. Közös lányuk, Csilla 17 évesen maradt egyedül apjával.

Képeken azok a hazai sztárok, akik a mai napig gyászolják fiatalon elhunyt feleségüket.

Rózsa György második felesége, Kanyó Éva 2000-ben hunyt el. A legendás tévésnek 13 év kellett ahhoz, hogy feldolgozza neje elvesztését, azonban állítja, nem telik el úgy nap, hogy ne jutna eszébe. Azóta volt egy egyéves kapcsolata Mráz Nelli balett-táncossal, ám szerelmük egy év után, 2014-ben kihűlt.

Fotó: TV2

Benkő Péter 1975-ben, két év házasság után vesztette el 27 éves feleségét, akit gyerekkora óta ismert. Varga Katalin légiutas-kísérőként dolgozott azon az IL-18-as típusú repülőgépen, amelyet rejtélyes körülmények között zuhant le. A színész egyik előadása után tudta meg, hogy szerelme és annak hét kollégája az életét vesztette. A Jászai Mari-díjas színész azóta kétszer házasodott, jelenleg a 31 évvel fiatalabb Friedbauer Klaudiával él együtt, akit 2010-ben vezetett oltár elé.

Fotó: MTVA

A Kossuth-díjas énekes, Zorán párja, Éva fiatalon, 1996-ban, 46 évesen hunyt el rákban. Kislányuk, Szandra akkor csupán 12 éves volt. A zeneszerzőnek hat évre volt szüksége ahhoz, hogy nyitni tudjon egy új kapcsolat felé. Hegyi Barbarával titokban, 2004-ben házasodott össze.

Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Klapka György öt neje közül már csupán ketten élnek. Második felesége volt az, akit fiatalon kellett eltemetnie. 11 évig élt házasságban első gyermeke anyjával, Tóth Mari színésznővel, aki orvosi műhiba miatt, császármetszés közben vesztette életét.

Fotó: TV2

Vonat alá vetette magát a magyar színész édesanyja

Nem Reviczky Gábor az egyedüli hazai sztár, aki fiatalon átélt egy tragédiát, mert egyik szülője önkezével vetett véget életének. Nézd meg a többieket!

36 évesen hunyt el - Vonat alá vetette magát a magyar színész édesanyja

Nézegess képeket!

Elolvasom

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük