A magyar műsorvezető válása után egy fiatal gasztroguruba szeretett bele

Képeken a hazai sztárhölgyek és gasztroszakember párjaik.

Magyar gasztroguruk szerelme

Sokakat meglepett a hír, amikor Ábel Anita tavaly novemberben váratlanul bejelentette, hogy férjével, lánya apjával, Krisztiánnal 16 év után külön utakon folytatják. Bár a 44 éves műsorvezetőt megviselte házasságának lezárása, pár hónappal a szakítás után újra betoppant a szerelem az életébe, méghozzá a hét évvel fiatalabb, olasz Roberto Favaro személyében.

A sármos férfival, aki konyhatechnológiai és gasztronómiai szaktanácsadó, ugyanakkor remek szakács is, a menedzsmentje egyik összejövetelén találkozott, majd ezt követően gyakran összefutottak az irodában, és szép lassan kialakult közöttük valami. Másfél hónapja alkotnak egy párt, de már májusban felvállalták a kapcsolatukat.

- Nem akartunk bujkálni, szeretnénk megélni a szerelmünket úgy, mint bárki más. Ezért tettük ki a közös fotónkat, viszont ennél többet egyelőre semmilyen módon nem szeretnénk nyilatkozni, vagy beszélni róla - üzente a színésznő-műsorvezető a menedzsmentjén keresztül.

Nem Ábel Anita az egyedüli, akinek szívét egy gasztroguru rabolta el. Képes összeállításunkban megnézheted, ki büszkélkedhet még olyan párral, akik a konyhában verhetetlen.

Ábel Anita új párja, Roberto Favarro konyhatechnológiai és gasztronómiai szaktanácsadó, aki remek szakács is, hamarosan saját YouTube-csatornája indul.
Fotó: Instagram/Ábel Anita
Liptai Claudia cukrásztanfolyamra iratkozott be, majd 2015 tavaszán beleszeretett a gyakorlati helyét biztosító cukrászda vezetőjébe, Pataki Ádámba. Kisfiuk, Marcell 2016-ban jött a világra.
Fotó: Facebook/Liptai Claudia Hivatalos
Debreczeni Zita és étteremtulajdonos férje, Gianni Annoni szerelmüket 2014-ben vállalták fel. A Dolimitok tövében, a Val Gardena síparadicsomban találkoztak először, és három évvel később, 2017-ben ugyanitt tartották az esküvőjüket.
Fotó: Facebook/Annoni Zita
Tóth Gabi párját, Krausz Gábort a nézők a 2017-es, TV2-n futó Séfek séfe című műsor zsűritagjaként ismerhetik. A séf húszévesen kezdett el főzni, a Gundelben és London Michelin-csillagos éttermeiben tanulta a szakmát.
Fotó: Facebook/Tóth Gabi
Húgához hasonlóan Tóth Vera is gasztrogurut választott párjául, szívét a Villány-Siklósi Borút elnöke, a Palkonya lakásétterem-panzió tulajdonosa, Pauli Zoltán rabolta el. Kapcsolatukat 2019 januárjában vállalták fel.
Fotó: Instagram/Tóth Vera
Ezt is szeretjük