Mádai Vivien férje olyan jóképű, mint egy modell - Ő a legszexibb fogorvos az országban
Mádai Vivien négy éve ennek a jóképű pasinak mondta ki az igent.
Mádai Vivien első házassága nem volt hosszú életű: mindössze nyolc hónapig tartott. Másodszorra 2014-ben mondta ki az igent Szabó Zoltán fogorvosnak. Megismerkedésüket követően gyorsan egy hullámhosszra kerültek, és ennek megfelelően nem vártak sokat a családalapítással sem. Közös kisfiuk még az esküvő évében meg is született.
A TV2 műsorvezetője meglehetősen aktív a közösségi médiában is. Zénó nevű tündéri, négyéves kisfiukról gyakran oszt meg fotókat, olykor pedig egy-egy, férjével közös képpel is megörvendezteti követőit. A szakmájából adódóan értjük, hogy férje mosolya mitől olyan magazinba illő, de az, hogy lehet egy fogorvos ennyire jóképű, már-már magyarázatra szorul. Nézd meg a következő fotókat, melyek között találsz néhány bűbájos apa-fia képet is.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
OLVASD EL EZT IS!
- sztár
- csősz boglárka