Lola ezért fújta le az esküvőt - A vőlegénye hűtlen volt hozzá

Az énekesnő, Lola elárulta, miért mondta vissza az esküvőt.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Tavaly decemberben derült ki, hogy Lola és párja már nincsenek együtt. Bencével 2014-ben szerettek egymásba, egy évvel később az esküvőt tervezgették, ám végül szakítottak. 2016 augusztusában újra egymásra találtak, és az esküvőt tervezték, ám tavaly a végleges szakítás mellett döntöttek. Az énekesnő a Micsoda Nők! című műsorban árulta el, hogy az esküvőt egy harmadik fél miatt mondta le, akivel a volt vőlegénye azóta is együtt van. 

Lola tavaly júniusban ugyancsak Várkonyi Andrea műsorában árulta el, hogy szinte minden pasija megcsalta. A műsorvezető most rákérdezett, hogy a hűtlenség játszott-e szerepet abban is, hogy végül nem került sor az esküvőre.  

- Jött egy harmadik. Nem klasszikus hűtlenség volt, amiben engem hónapokon keresztül csaltak, de azt gondolom, hogy, ha valaki a napjának az apró-cseprő gondjait mással beszéli meg, és nem érzi, hogy ez probléma, vagy akár bizalmaskodik valakivel velem kapcsolatban, szerintem ez nem korrekt. Ha én elkezdenék egy sráccal barátkozni úgy, hogy van egy komoly párkapcsolatom, melyben vannak problémák, és elmondom, hogy mik ezek a problémák, akkor természetes, hogy a másik srác mindent megpróbál, hogy betömködje a lyukakat - mesélte a 29 éves sztár. 

lola
Fotó: FEM3/Micsoda Nők!

Lola szóvá tette többször, hogy a szituáció zavarja, de úgy tűnt, a volt párja ezt nem akarja megérteni. Már nem haragszik a volt vőlegényére, aki azóta is együtt van a harmadik féllel, Lola szerint nagyon összeillenek. 

- Én egy nap alatt úgy kibőgtem magam, hogy nem éreztem egy hónapig semmit. Gondolkodtam azon, hogy ez normális-e, de mindenki azt mondta, hogy a kapcsolatunk nyögvenyelős volt a végére. Bencét nagyon szerettem, és szerintem nagyon-nagyon szerettük egymást, voltak a négy év alatt nagyon jó időszakaink, de elmúlt, és egy idő után már nem működött a kapcsolatunk. Mi a szakítással csak jót tettünk egymással, nem voltunk már egymás mellé valók. Nem vagyunk rosszban, pár napja is beszéltünk munka kapcsán - osztotta meg a nézőkkel. 

Nádai Anikó és Aurelio is szakított - Nem ők az egyetlenek

Bár még csak az év negyedénél tartunk, nem Nádai Anikó és Aurelio az egyetlen olyan magyar sztárpár, akikről 2018-ban derült ki, hogy szakítottak. 

Sorra szakítanak a magyar sztárok - Ez a pár is bejelentette a különválását

Nézegess képeket!

Elolvasom

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban arról dilemmázunk, hogy miért ülünk fel a legfrissebb trendekre, miért követjük megszállottan a divatirányzatokat, valamint a fogyasztás és a reklámvilág pszichológiájának is a mélyére ástunk. Pintér Ada beszélget Márton Szabolccsal az Indamedia csoport ügyfélélmény igazgatójával, és Kazár Zalán Kristóffal a Femina újságírójával.

Promóció

Ezt is szeretjük