Lola és civil párja: már több éve együtt vannak
Lola civil párjáról és kapcsolatukról osztott meg sosem hallott részleteket.

Lola Valentin-nap alkalmával osztott meg részleteket arról, hogy civil párjával milyen a kapcsolatuk. Az énekesnő nagyon óvja a magánéletét a reflektorfénytől, ám most olyan részleteket is elárult, melyekről eddig nem beszélt.
Lola és civil párja
Ez már a második olyan Valentin-nap, amit Lola civil párjával fog megünnepelni. Kapcsolatuk nagyon harmonikus, és bár az énekesnő csak ritkán szólal meg róla, most kivételt tett, és elárulta a Borsnak, hogyan ünneplik a szerelmesek napját kedvesével.
– Mióta az eszemet tudom, én nagyon szeretem a Valentin-napot, és mindig úgy töltöttem, hogy mindig valami jó dolgot csináltam és ez azóta sem változott. Igazából szerencsés vagyok, mert nem evidens, hogy az embernek olyan párja van, aki szereti ezt a napot. Azonban az én párom szintén kedveli a Valentin-napot, úgyhogy ilyenkor el szoktunk menni kirándulni vagy valahova reggelizni – mesélte a lapnak.
Azt is hozzátette, idén kicsit késve fognak majd ünnepelni, mert párja jelenleg nincs itthon, ez azonban egy kicsit sem zavarja.
– Végül is azt gondolom, hogy ez is egy ugyanolyan nap, mint a többi. De közben nagyon fontos azt megünnepelni, hogy szeretünk valakit és szeretjük egymást. Viszont nem csak Valentin-napon tesszük ezt, úgyhogy igazából mindennap igyekszünk odafigyelni erre – részletezte Lola, aki azt is elárulta, kedvesével mind a ketten nagyon gondoskodó típusok.
Kautzky Armand felesége kitálalt a házasságukról: évek óta külön élnek, mégsem váltak el
Kautzky Armand és felesége 22 év után döntöttek úgy, hogy különköltöznek.
ElolvasomCover-fotó: