Liptai Claudia 17 év után hagyja ott a TV2-t - Elárulta, miért
Liptai Claudia nem hosszabbít szerződést a TV2-vel.
Liptai Claudia hatalmas elhatározásra jutott: nem hosszabbítja meg a szerződését a TV2-vel, írja a Bors. A népszerű műsorvezető 17 évig volt a csatorna állandó munkatársa.
Ez volt az oka, hogy nem hosszabbított szerződést
A 45 éves sztár a lapnak őszintén elárulta, miért hozta meg ezt a döntést:
- Az első és legfontosabb ok a kisfiam, Marci. Az ő érkezését isteni ajándékként fogom fel. Amikor nemrég kórházba került, és nekem dolgozni kellett volna, megfogalmazódott bennem, hogy egy kisgyerek mellett ilyen kötöttségeket nem vállalhatok. A csatorna ugyan toleráns volt, de őket sem állíthatom ilyen helyzetbe. A másik ok pedig az, hogy ma már olyan gyorsan fejlődik a show világa, folyamatosan meg kell újulni - nyilatkozta.
Mindig szeretett alkalmazott lenni, azonban ez az utóbbi időben megváltozott. A maga ura akar lenni, illetve új kihívásokat szeretne keresni.
- Elnézve az egykori nagy tévéseket, arra a következtetésre jutottam, hogy váltani, újat csinálni, kipróbálni magam más területen addig kell, amíg megtehetem, és nem akkor, amikor muszáj. Elsősorban szeretném megtanulni a tartalomgyártás minden fázisát. Ezenkívül a férjemmel is forgatjuk a YouTube-ra a sütis műsorunkat, az Édes Kettes-t.
A lap a csatornát is megkereste az ügyben, akik elmondták, hogy 2018 végéig kötöttek állandó szerződést Liptai Claudiával, 2019-re viszont ezt nem hosszabbítják meg. Elárulták azt is, hogy 2019 tavaszán még látható lesz a TV2-n, ugyanis akkor indul a Séfek séfe új évada, melyben ő lesz a műsorvezető. A csatorna a jövőben is számít Liptai munkájára, egyedi megállapodással, műsorokra még ugyanúgy szerződtethetik őt.
Liptai Claudia kisfia rengeteget nőtt - Szülinapos fotóin meg kell zabálni
Nézegess képeket!
ElolvasomVásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció