Két nő, akinek újra és újra bizonyítania kell - Trokán Nóra és Laposa Zsófia beszél a munkájáról

Két olyan fiatal nőről lesz szó, akinek a szakmája teljes elhivatottságot, rengeteg munkát és folytonos bizonyítást kíván. Az egyikük Laposa Zsófia, a Laposa Birtok borásza, aki egy férfiak uralta szakma mellett kötelezte el magát. A másikuk pedig Trokán Nóra, Trokán Péter és Papadimitriu Athina színészek lánya, aki szüleihez és a testvéréhez hasonlóan a színészetet választotta. Olvasd el interjúnkat, amiből többek között kiderül, hogy miként sikerült érvényesülniük a szakmájukban, de az is, hogy milyen szerepet tölt be az autó az életükben.

- Emlékeztek az első fontos pozitív és az első negatív visszajelzésetekre? Mesélnétek róla nekünk?

Zsófia: - Az első nagyon pozitív az volt, hogy felvettek a francia egyetemre. (Zsófia Franciaországban végzett szőlész-borász mesterképzésen - a szerk.). Az, hogy ide bekerültem, és elvégeztem, nagyon sokat jelentett nekem. Rengeteg tapasztalatot és egy új látásmódot szerezetem meg. Amikor viszont munkába álltam, nem mentek olyan gördülékenyen a dolgok, mint ahogy azt elképzeltem. Bele kellett szoknom a mindennapi munkába. Hihetetlenül sok dolgot kellett még megtanulnom a feladataim során és ez a mai napig tart. Ez abból is adódik, hogy nagyon összetett a munkám, a szőlő, a bor, a csapat és a rendezvények, mind-mind más helyzet. Folyton lehet jobban, profibban csinálni. Az elvárások pedig magasak, szeretek én is igényes munkát kiadni a kezemből, és ezt várom másoktól is.

Hárman vagyunk testvérek - Bence, Lilla és én -, ahogy kiskorunkban is, a bátyám a valódi vezető a cégben, jól is áll neki. Az biztos, hogy a vezetési készséget nem tanítják és nem is lehet elsajátítani az egyetemen sem, ezt az élet hozza. Talán ez az egyik legnehezebb feladat, én is tanulom még. A szakmai részt irányítom én, itt nagyobb biztonságban érzem magam, mint a többi területen.

Nóra: - Konkrétat nem tudnék említeni, inkább időszakok voltak az életemben, amikor jobban vagy rosszabban alakultak a dolgaim. Nagyon fiatalon vettek fel a főiskolára, most már látom, hogy még nem álltam készen rá. Az első évben, nagyon nehéz volt. Alig tudtam magamról valamit. Aztán szépen lassan elindultam. Sok-sok kudarc után ráléptem a magam felé vezető útra.

- Mindketten állatorvosnak készültetek, de aztán a családotok példáját követtétek a továbbtanulásnál. Mi vonzott végül Benneteket a pályátokhoz?

Zsófia: - Engem a sokoldalúság vonzott erre a területre, ami ma is betölti a mindennapjaimat. Az alkotás, a kreativitás, a természet közelsége, a fizikai és a szellemi munka összessége. De azóta is imádom az állatokat. Amint végzek a munkával a lovarda felé veszem az irányt. A macskám pedig még a szőlőbe is mindenhova elkísér.

Nóra: - Nem tudom megmondani pontosan hogyan, egyszer csak így alakult. Amikor eldőlt, hogy felvételizem a Színművészetire, az akkor volt mikor elmentem Földessy Margit stúdiójába. Ott kaptam életem első szerepét. Csodálatos két év volt, és nagyban befolyásolta a döntést.

- Szeretitek a versenyhelyzeteket? Akár a szakmában, akár a saját életetekben.

Zsófia: - Van bennem versenyszellem a sportnak köszönhetően, de inkább nyomasztóan hat rám, engem a pozitív környezet inkább motivál. A szakmában viszont nem a versenyszellemet emelném ki, hanem a közös munkát és együttműködést. Van helyi és országos fiatal borászgeneráció - említhetném a Junibort vagy a Balatoni Kört -, akik szeretnek és tudnak is együtt dolgozni. Jó érzés ennek a részese lenni, és közösen építeni a jövőt.

Nóra: - A mi szakmánkban állandóak a versenyhelyzetek. Azonban én egy előadás esetében csakis a csapatmunkában hiszek. Akár egy film, akár egy színházi darab akkor sikerül igazán jól, ha egymásért vannak az emberek, és nem azért, hogy bárki is lekörözze a másikat. Ebben hiszek magánemberként is. Sokszor kérdezik, hogy nincs-e a testvéremmel köztünk rivalizálás, és egyszerűen nem is értem ezt a kérdést, hiszen az egyik emberről, akit a legjobban szeretek a világon, miért gondolnám, hogy az ellenfelem. Szoktunk ugyanarra a castingra menni, vagy ha én nem érek rá, vagy ő nem ér rá, akkor természetes, hogy egymás munkáját is inkább segítjük, mint hogy versenyezzünk.

- Hogyan kezelitek az elismeréseket és a kritikákat? Kinek a véleményére hallgattok?

Zsófi: - Minden elismerés ugyanolyan fontos, akár egy szakmai fórumon elért jó eredmény, akár egy vendégünk dicsérete, vagy a borász kollégák pozitív véleménye. Egy siker után bizonyosságot kapok, hogy jó úton haladok, de mindig van egy újabb kihívás, ami tovább lendít, amitől érzem, hogy folyamatosan fejlődnöm kell.

A kritikákból igyekszem tanulni és leszűrni a kellő konklúziót. Az a helyzet, hogy maximalista vagyok. Minden borásznak megvan a maga stílusa, olyan ez mondjuk, mint a divattervezés. Ha nem tetszik egy ruhadarab, attól még nem biztos, hogy silány a minősége, csak nem az én ízlésem. A bor jellegét rengeteg rész határozza meg: a borvidék ahol terem a szőlő, a szőlőfajta, az adott évjárat és maga a borász. Természetesen nekem is megvan a saját stílusom. Ahogy látom, egy női borász talán kicsit részletgazdagabb bort készít, mint egy férfi kolléga. A munkában igyekszem magabiztos lenni, de alapvetően nagyon nyitott vagyok az új dolgokra és véleményekre. Szeretek kísérletezni.

Nóra: - Meg kell próbálni a pozitív és a negatív kritikát is a helyén kezelni. Tudni kell tanulni belőlük. Ebben nagy segítség, ha vannak az ember körül olyanok, akik terelgetik. Nagy ajándék, hogy mi a családban mindannyian ugyanazt a szakmát űzzük. Nincs őszintébb vélemény a szüleim vagy a nővérem kritikájánál. Főleg a nővérem az, aki úgy ismer mint senki más.

- És az utakon hogy viselkedtek a kormány mögött? Szerettek autózni?

Zsófia: - Szeretek autózni, olyan olaszosan, hangosan és lendületesen vezetek. Sok helyen van szőlőterületünk, csak itt helyben, a Balatonnál megteszek akár napi 100-150 kilométert. Télen pedig az egész országban vannak kóstolók és borvacsorák. Vezetés közben általában zenét hallgatok a kocsiban.

Nóra: - Nagyon szeretek autózni. Sokat is vezetek, mert öt évet töltöttem Kecskeméten, és Budapestről jártam le. Benne van a lábamban és a kezemben három-négy földkörüli út. Akár szöveget mondok, akár dalokat gyakorlok, az autó a legjobb hely, ahol egyedül lehet lenni. Idén mutattuk be Kecskeméten a Macska a forró bádogtetőn című darabot, amiben Maggie szerepét játszom. Az első felvonásban pont annyi a szövegem, mint amennyit egy Budapest-Kecskemét út alatt végig tudok mondani. Februárban a  Nemzetiben kezdek majd próbálni Zsótér Sándorral, ami lényegesen közelebb van ugyan, de megtalálom majd a módját a kocsiban szövegezésnek.

- Az autó szinte elengedhetetlen az életetekben, ugye?

Zsófia: - Vidéken élek és a borászat napi teendői mellett rengeteget kell még utaznom az ország minden pontjára. Aki a városban lakik, annak talán ez nem olyan szükséges. Nekem az autó munkaeszköz és egy megbízható társ, akivel eljutok mindenhova.

Nóra: - Igen, bár a városban megpróbálok kevesebbet autózni, figyelni a környezetre, de Kecskemétről Budapestre nem tudtam megoldani, hogy tömegközlekedjek, hiszen sokszor előadás után jöttem haza, amikor már nincs vonat. De az az igazság, hogy Budapesten belül is annyi helyre megyek, hogy nekem nagyon megkönnyíti ezt az autó.

fotó: Ambient Art Company

• sztár
• interjú
• autó
• Hazai sztár