Szolid kislányból dögös dívává érett a Megasztár felfedezettje
Lakatos Yvette sokat változott a tehetségkutató során, ahol a szerelem is rátalált.
Kétségtelen, hogy a Megasztár 5 egytől-egyig minden versenyző életében változásokat hozott. Különösen igaz ez a 16 éves Lakatos Yvette-re, akinek kislánykori álma teljesült, amikor bekerült a népszerű tehetségkutatóba.


A Kanadából érkezett tehetséges fiatal lány egészen a nyolcadik döntőig jutott, ahol Bereczki Zoltánnal közösen énekelték el a The Time of My Life című slágert, mely ugyan nagy sikert aratott - a nézők szavazatai alapján mégis neki kellett távoznia.
Sokat változott
Panaszra azonban nem lehet oka, hiszen a Megasztár óta is rengeteg felkérést kap. Ugyanakkor a verseny során szinte kivirágzott: az eleinte zárkózottnak tűnő, megszeppent kislányból igazi dögös dívává érett.
Ehhez a változáshoz minden bizonnyal az is hozzájárult, hogy közel 12 kilótól sikerült megszabadulnia, és bár előtte sem volt kövér, mindenképpen előnyére szolgált a fogyás.
Yvette a Feminának elárulta, hogy ehhez egyrészt a speed fitness járult hozzá, másrészt pedig az étkezésre is nagyon odafigyel, és még a kedvenc ételeiből is igyekszik minél kevesebbet enni.
Az sem titok, hogy a tehetségkutatónak nem csupán zenei karrierje elindulását köszönheti, hiszen kedvesét, Tóth Ádámot, az Adam's Comedy frontemberét is a verseny során ismerte meg.
Tervben van a közös munka
A fiatal szerelmesekkel legutóbb a márciusi Búsuló Juhász étteremben megrendezett farsangon találkoztunk, ahol szinte el sem mozdultak egymás mellől az este folyamán.
Lakatos Yvette és Tóth Ádám
Kíváncsi vagy, hogy alakult a szerelmesek élete a Megasztár után? Nézd meg videónkat, és megtudhatod!
Mint megtudhattuk, nem telnek unalmasan a napjaik: Yvette az iskola mellett készülő dalára koncentrál, míg Ádámnak hamarosan hangszerüzlete nyílik. Egymás fellépéseire is gyakran eljárnak, ám közös produkcióval még nem készülnek.

Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
- Kepes András, aki megmutatja milyen eszközökkel érhetjük el, hogy egyszerre legyünk boldogok, sikeresek és tudatosak. 2025.06.05.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
- Egyelőre a saját dolgunkra koncentrálunk - ami a zenét illeti -, de később mindenképpen szeretnénk közösen is valamit - mesélte Yvette.
Fotók: TV2