Tragikus hirtelenséggel hunyt el! Gyászolják a fiatal magyar énekes apját

L.L. Junior alig két hete temette el édesapját, aki váratlanul távozott az élők sorából.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

L.L. Junior élete nehéz időszakához érkezett, ugyanis nemrég váratlanul, megrázó körülmények között veszítette el édesapját, aki még csak 60 éves volt.

Amint a TV2 Aktív című műsora hírül adta, az énekes alig két hete temette el édesapját, most pedig válaszokat keres arra, hogyan halhatott meg.

Gyomorvérzése volt

A férfi a kórház dolgozói szerint jobban volt, ezért úgy döntöttek, átszállítják egy másik intézménybe, amiről telefonon értesítették a rappert, aki éppen koncertezett.

Mire 15 perc elteltével a 31 éves sztár beért a kórházba, már hiába próbálták újraéleszteni a beteget.

Ezért most felelősöket keres, azt mondja, ha bebizonyosodik, hogy édesapja nem volt szállítható állapotban, mindenképpen jogi útra tereli a dolgot.

Amint a riportból kiderül, a férfi egy évvel ezelőtt gyomorvérzéssel került kórházba, de folyamatos kezelések mellett hazaengedték.

Úgy tűnt, felépül a betegségből, ezért elvesztése most váratlanul érte a családot.

Nem találják a válaszokat

- Nem értjük, hogy ha valaki jól van, akkor hogyan hal meg 15 perc múlva. Másrészt viszont úgy tűnt, hogy nincs jól, mivel még aznap is vért hányt kétszer, és eszméletét veszítette, tehát nem volt alkalmas szállításra - mondta az Aktív kamerái előtt.

Kedvenc hazai sztárjaink kalapban

Nézegess képeket!

Elolvasom

Később azt is elmondta, hogy habár szülei még 13 éves korában elváltak, nagyon jó kapcsolatban maradt apjával, aki nagyon hiányzik neki.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

- Peres útra tereljük a dolgot, nekünk már az is elég erkölcsi elégtételként, ha beismerik, hogy hibáztak. Nem kell egy forint se, édesapámat nem tudják visszahozni - árulta el.

Ezt is szeretjük