Meglepő dolgot árult el gyermeke apjáról a Romantic énekesnője
Kunovics Katinkának eddig egyáltalán nem volt könnyű dolga egyedülálló anyaként.
Kunovics Katinka mégsem szakított véglegesen gyermeke édesapjával, derült ki a TV2 Babavilág című műsorából. A Romantic együttes énekesnője tavaly áprilisban még azt nyilatkozta, hogy a közös jövőről már lemondtak Fernandóval, aki nem is nagyon érdeklődik kislányuk után. A helyzet azonban azóta jelentősen megváltozott: Szekeres Nóra érdeklődésére az énekesnő elmondta, az apuka mégis aktívan jelen van a kicsi Katinka életében.
- Két-három havonta elmegyünk, és meglátogatjuk, mert én nem tudok és nem is akarok kiköltözni, mert nem beszélem a nyelvet - árulta el Kunovics Katinka, majd hozzátette, hondurasi párja hasonló okokból nem tervez egyelőre Magyarországra költözni. A mostani helyzetet jónak tartja, de hogy később hogyan alakul majd a kapcsolatuk, az szerinte még kialakul.
A 38 éves énekesnő egy óceánjáró hajón ismerkedett meg Fernandóval, és két hónap párkapcsolat után esett teherbe. Kislányának 2014 márciusában adott életet, jó ideig pedig egyedülálló anyukaként nevelte a kis Katinkát, igaz, a szülei is sokat segítettek neki.
Fotó: Facebook/Babavilág
Szinte kint van a feneke - Molnár Anikó dús idomait szexi ruhában mutatta meg
Az alábbi magyar nő sztárok mindegyike átélte, milyen az, ha száz kiló fölé csúszik a mérleg nyelve. Most mindegyikük egy sikeres fogyás után bátran mutatja meg alakját. Nézd meg őket!
Szinte kint van a feneke - Molnár Anikó dús idomait szexi ruhában mutatta meg
Nézegess képeket!
ElolvasomDilemma podcast
A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban az anyaság témakörét boncolgattuk. Tényleg az anyukák a rossz, az apukák pedig a jó zsaruk? Magányosak az anyukák a mai világban? Milyen a munkába visszatérő anyák helyzete Magyarországon? Frusztrálóak az anyainfluenszerek? Többek között ezekre a kérdésekre kereste a választ Semjén Nóra anyainfluenszer, valamint Fehér Ági, a Femina főszerkesztője és Pintér Ada műsorvezető.
Promóció