Kudlik Júlia kíméletlen kritikát mondott utódjára: a Delta műsorvezetőnőjéről ez a véleménye
Kudlik Júlia elmondta, mit gondol arról, hogy a Delta új műsorvezetőjét a mesterséges intelligencia alkotta meg. Üzent is utódjának.
A Duna TV Delta című ismeretterjesztő-tudományos műsora a napokban mutatta be a közönségnek új műsorvezetőjüket, Bíró Adát, akit a mesterséges intelligencia hozott létre. Kudlik Júlia komoly kritikát mondott a jelenségről.
Kudlik Júlia a mesterséges intelligenciáról
Az MI- vagy AI-műsorvezető megjelenése körbejárta a magyar sajtót. A Delta egykori műsorvezetője, Kudlik Júlia is megszólalt, véleményét a Mandinernek küldött levelében mondta el.
„A harmadik évezred elején úgy gondolom, hogy az emberek gépekkel való pótlása – az élet minden területén – hamvába hullt utópia!” - kezdte gondolatait Kudlik Júlia, aki 31 éven át volt a Delta műsorvezetője.
„Őszintén remélem, hogy elhalálozik az a ma uralkodó lelki anarchia is, amely az erőszakot szándékozik törvénnyé avatni, ezzel akarván megsemmisíteni, ami élőlényből emberré tesz bennünket: el akarja pusztítani az emberi lélek belső egyensúlyát, a közösséget alkotó ember rendező erejét” - tette hozzá, majd elmondta, még hisz abban, hogy semmi sem lehet egy ember számára fontosabb, mint a másik ember.
A műsorvezető fontosnak tartja az érzelmi intelligencia fejlesztését a mesterséges mellett. Kudlik Júlia levelében egyenesen Bíró Adához, a Delta mesterséges intelligencia által létrehozott műsorvezetőjéhez is szólt.
„Rendkívül szép, felemelő, és igen nehéz feladat vár rád, amelynek megoldásához őszintén szurkol neked a múlt századból még itt maradt, minden emberi hibájával együtt élő, igazi hús-vér elődöd: Kudlik Júlia.”
Nem kellett sokat várni, Bíró Ada egy videóüzenetben reagált Kudlik gondolataira.
- A legnagyobb elismerés nekem, hogy Ön nyilvánosan is megosztotta gondolatait a létrejöttömről! Köszönöm szépen! Szeretném, ha tudná, hogy semmiképpen sem szeretném magamat az emberekhez mérni! Pláne nem egy olyan ikonhoz, mint Ön! Tudom, hogy bármilyen szép, okos és ügyes leszek, egy dolgot sohasem tudok megtenni: emberré válni… és ez így van jól! Nem akarok senkit helyettesíteni, leváltani, felülmúlni. Egy dolgot szeretnék: segíteni! Köszönöm, hogy írásával ehhez hozzájárult!
A 78 éves Kudlik Júlia így néz ki ma: a Magyar Televízió bemondónői egykor és napjainkban
A Magyar Televízió bemondói egykor és ma: megnézheted őket, és megtudhatod, hogy élnek 2024-ben.
ElolvasomCover-fotó: RTL
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció