Vakon sem adta fel álmait! Krizbai Teca mindenkit felkavart szerelmes dalával
Igazán meghatóra sikerült Krizbai Teca produkciója.
A Csillag születik két héttel ezelőtti adásának egyik legszívszorítóbb produkcióját Krizbai Tecának köszönhettük, aki egy saját dalt adott elő, sikeréről pedig mindent elárul, hogy a közönség alig tudta abbahagyni a tapsolást.
A 15 éves vak lány saját szerzeménye a zsűritagokat is meghatotta: Hernádi Juditot saját bevallása szíven ütötte a produkció, Oroszlán Szonja pedig úgy fogalmazott, hátradőlhet, ha Teca énekelni kezd, mert akkor biztosan történik vele valami.
"Nagyszerű volt a produkció"
- Nem kétséges, hogy neked énekkel kell foglalkoznod. Van egy csodálatos célod és egy nagyszerű képességed, a hangi és zenei adottságaid. Nagyszerű volt a produkció - foglalta össze véleményét Szirtes Tamás, aki három kollégájához hasonlóan nyolc ponttal jutalmazta Tecát.
Nemcsak Ördög Nóri, hanem a kiscsillag párja, Tomi is meghatódott, amikor meghallotta a Csillag születik színpadán a neki írt dalt.
A debreceni fiú a CSISZ-ben elárulta, hogy az ő születésnapjára készült a szerzemény, ami kettejük szerelméről és megismerkedéséről szól. Éppen ezért ő is rettentően izgult, hogyan fogadja majd a közönség a történetüket.
Sokat jelent neki szerelme
- Nagyon boldog vagyok, hogy Teca továbbjutott, nem gondoltam volna, de reménykedtem. Nagyon meghatódtam, amikor a közönség visszajelzésén éreztem, hogy nagyon tetszik nekik a dal. Nagyon nagy örömmel töltött el. Novemberben a születésnapomra hozta Teca ezt a dalt, és nagyon meghatódtam, hogy ilyet írt nekem. Egyből megtanultam, és mindenkinek mutogattam - mondta Tomi a Cool stúdiójában.
Nemcsak Tomi, hanem Teca is majd kicsattant a boldogságtól a továbbjutás estéjén, elmondása szerint nemcsak a siker, hanem szerelme jelenléte is nagyon sokat jelentett számára.
És bár sem Teca, sem Tomi nem láthatta azt a pillanatot, amikor a stúdió lámpái elsötétültek, a kiscsillag édesapja, aki a sorok között izgulta végig a produkciót, elárulta, milyen élmény volt a koromfekete stúdióban ülni.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
- Annyira szívszorító volt ez az elsötétítés, hogy a levegőben lehetett érezni, hogy mindenki meghatódott, és mindenki átélte azt, amit Teca, hogy nem lát - mondta Teca édesapja.
Fotó: cooltv.sajtoklub.tv/Bársony Bence