Pár perc fürdőzés is elég volt Krasznai Tünde mellett! Dzsungeltársa kiborult a viselkedésén

Fördős Zé számára kínosan teltek a forró fürdős percek.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A Celeb vagyok, ments ki innen! 14. napján Fördős Zé gasztrobloggernek kellett távoznia a dzsungelből, aki természetesen felidézte Balázzsal és Vadon Janival a celebekkel töltött napokat.

Mint mesélte, iszonyatosan élvezte az egész bulit, bár úgy látta, a vége felé kezdett már gyötrelmes lenni az egész - no, nem is igazán önmaga, mint inkább mások számára. Ő ugyanis bevallása szerint durvábbra számított, mint ami végül várta a dzsungelben.

Durvábbra számított

Mindemellett azonban a legkínosabb pillanatok közé sorolta azt, amikor Krasznai Tündével kellett egy kádban fürdenie. A forró fürdőt jutalmul kapták egy bátorságpróbára, és való igaz, jólesett neki a gondolat, hogy meleg vízben lubickolhat.

Ám Krasznai Tünde kicsit félreértelmezte a pancsolást, és úgy gondolta, némi flört belefér a habok között.

Ezért hát úgy döntött, nem vesz fel bikinifelsőt, erről pedig csak az utolsó pillanatban, már a kád mellett szólt dzsungeltársának - aki először nem is értette, mi a helyzet, majd döbbenetében egy "Ne már!"-ral tudott csak reagálni.

Élvezte a 14 napot

- Számomra meglepetés volt, hogy nem viselt melltartót, és valahogy elfelejtett szólni erről. Szerintem ez nem volt korrekt, és feszélyezett is engem - idézte fel később a férfi, hozzátéve, ez a jutalom végül keményebb volt számára, mint a bogárevős bátorságpróba.

Azért szerencsére a Tünde pucér mellei okozta sokkot hamar feldolgozta Fördős Zé, és a búcsú napján azt mondta, a dzsungellét volt a legkirályabb dolog, ami eddig történt vele egész életében.

Krasznai Tünde sem maradt a dzsungelben, neki szombaton kellett elhagynia a helyet, a többiek nagy örömére, akik már ki voltak tőle borulva a hisztijei miatt.

Fotók: RTL Klub/Celeb vagyok, ments ki innen!, Sajtóklub/RTL Klub

Tehetségkutatósok, akik nem adták fel

Krasznai Tünde egykor az X-Faktor versenyzője volt, majd valóságshow-ban próbálkozott. Nem ő az egyetlen, aki több műsorban is felbukkan.

Nem kellett a TV2-nek, erre bepróbálkozott az RTL Klubnál! És milyen jól tette az énekesnő

Nézegess képeket!

Elolvasom

Vásárolj Femina Klub bérletet!

Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől. 

  • Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
  • Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában.  2025.02.19.
  • Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.

További részletek: feminaklub.hu/

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Ezt is szeretjük