Most jelentették be! Új női zsűritagot kap jövőre a magyar tehetségkutató
Egy új női zsűritagot kap jövőre A Dal - Kovács Kati énekesnő lesz az.
Változik a 2014-es Eurovíziós Dalfesztiválra magyar tehetségeket kereső válogatóműsor, A Dal zsűrije.
Rakonczai Viktor helyére a Liszt Ferenc-díjas legendás énekesnő, Kovács Kati lép - jelentették be a mai sajtótájékoztatón.
Új női zsűritag
A Dal 2014-es zsűrijében Rákay Philip, Csiszár Jenő rádiós műsorvezető, valamint két énekesnő, Rúzsa Magdi és Kovács Kati szerepel. Utóbbi a tavalyi és idei zsűriben egyaránt szerepelt Rakonczai Viktort váltja, aki 2014-ben azért nem zsűritag, mert dalszerzőként indult a versenyen.
A 2013-as magyar győztes, ByeAlex (Márta Alex), aki a malmői versenyen 10. lett, digitális kommentátorként dolgozik a köztévé műsorának. Az ő feladata az lesz, hogy az élő műsorok alatt a nézőkkel a netes felületen tartsa a kapcsolatot.
A Dal műsorvezető párosa ismét Novodomszky Éva és Gundel Takács Gábor lesz, a backstage-ben pedig az MR2 - Petőfi Rádió műsorvezetője, Buda Márton helyett Rátonyi Krisztina és Harsányi Levente fogja kérdezni az előadókat.
- A Dal című válogató showműsor az elmúlt három évben tényező lett Magyarországon, ma már a hazai könnyűzenei élet legfontosabb szereplői is úgy gondolják, nem szabad kimaradni belőle. Legfontosabb küldetése, hogy teszünk azokért a tehetséges szerzőkért és előadókért, akik alkotnak és letesznek valamit az asztalra - fogalmazott Rákay Philip, az MTV Zrt. vezérigazgató-helyettese a mai sajtótájékoztatón.
Több mint 200 nevezés
Az Eurovíziós Dalfesztivál jövő évi magyar válogatóversenyére, A Dalra a december 1-jei határidőre több mint 200 dal érkezett. A tíztagú előzsűri a héten hallgatja végig a felvételeket, az elődöntőkbe jutó 30 dalt a jövő héten ismerteti a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap és az MTV Zrt.
Novodomszky Éva több mint szexi lett! A műsorvezető zavarba ejtő ruhákba bújt
Nézegess képeket!
ElolvasomA Dal első elődöntőjét január 25-én, szombaton tartják, a másodikat február 1-jén, a harmadikat pedig február 8-án. A két középdöntő időpontja február 15. (szombat) és február 16. (vasárnap), a finálét pedig február 22-én, szombaton rendezik. Akkor dől el, ki képviseli Magyarországot a májusi Eurovíziós Dalfesztiválon Koppenhágában, árulta el Nyitrai Kata, A Dal 2014 című műsor főszerkesztője.

Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
- Kepes András, aki megmutatja milyen eszközökkel érhetjük el, hogy egyszerre legyünk boldogok, sikeresek és tudatosak. 2025.06.05.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Az Eurovíziós Dalfesztivált először 1956-ban rendezték meg. A legjobb magyar helyezést Bayer Friderika érte el, a Kinek mondjam el vétkeimet? című dallal 1994-ben negyedik lett Dublinban. Idén Malmőben a dán Emmelie de Forest győzött Only Teardrops című dalával. ByeAlex az előkelő 10. helyen végzett Kedvesem című számával.
Fotó: MTVA/Nagy Zoltán