Hihetetlen, hogy ma 70 éves Kovács Kati! Így nézett ki az 1965-ös Ki mit tud?-on
Nézd meg azt a videót, amivel megismerte az énekesnőt az ország.
Nem leszek a játékszered!, Add már, Uram, az esőt!, Holnaptól nem szeretlek - csak néhány sláger, mely Kovács Kati nevéhez fűződik.
A népszerű hazai énekesnő több mint fél évszázados karrierje alatt rengeteg, mára már igazi retró klasszikussá vált dalt adott a magyar könnyűzenei világnak.
Kovács Kati 70 éves
Mégis különös belegondolni, hogy Kovács Kati ma, október 25-én már a 70. születésnapját ünnepli, hiszen dalai ugyanolyan erővel szólnak a színpadon, mint évtizedekkel ezelőtt. Ráadásul az utóbbi időben kimondottan dögösen öltözik, ami jócskán fiatalít rajta.
Talán sokan már nem is emlékeznek - főleg a fiatalabb korosztályból -, hogy az énekesnő annak idején egy korabeli tehetségkutatóban tűnt fel, és vált egy csapásra népszerűvé.
Persze nem adták olyan könnyen a sikert: először az 1962-es Ki mit tud?-on próbálkozott, mindössze 18 évesen, ám akkor nem jutott el a döntőig.
Három évvel később az édesanyja adta be a jelentkezését ugyanehhez a műsorhoz - több fordulón keresztül versengett, végül ő lett az év hangja.
Rengeteg lemeze jelent meg
Az 1966-os Táncdalfesztivált pedig már fölényesen nyerte a Nem leszek a játékszered! című dallal, melyet négy kategóriában is győztesnek ítéltek.
Ezt követően több zenei tévés megmérettetésen is részt vett, egészen az 1992-es Táncdalfesztiválig, és javarészt ő lett a könnyűzenei kategória legjobbja.
Hallgasd meg Kovács Katit!
Ez volt az egyik dal, amit az 1965-ös Ki mit tud?-on énekelt Kovács Kati.
Azóta rengeteg díjat kapott már az énekesnő, egyebek közt Liszt Ferenc-díjat, Artisjus-életműdíjat, 2014-ben pedig Kossuth-díjjal is kitüntették. Pályafutása során több mint 30 stúdió- és válogatásalbuma jelent meg, emellett közel száz kislemezét is kiadták Magyarországon, illetve több külföldi országban is.
Kovács Kati dögösebb, mint valaha
Nézd meg, milyen üde és fiatalos még mindig a közkedvelt énekesnő!
Ki hinné, hogy 70 éves? Kovács Kati évtizedeket letagadhatna ezekben a ruhákban
Nézegess képeket!
ElolvasomFotók: stefan2001.blogspot.hu, MTVA/Lakos Gábor
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció