Ma 78 éves Kovács P. József - A legendás bemondó ma visszavonultan él
Kovács P. József a Magyar Televízió legnépszerűbb férfi bemondója volt.
Az 1941. július 4-én született Kovács P. József a Magyar Televízió egyik legnépszerűbb férfi bemondója volt, aki hiába él évek óta visszavonultan, máig mindenki imádja, és emlékszik rá a tévéből - pláne, ha meg is szólal.
1962-ben kezdett el dolgozni a köztévénél, ahol évtizedekig a TV Híradó hírolvasójaként is láthattuk, továbbá gálaműsorok, ünnepi hangversenyek, vetélkedők konferansziéja, portréinterjúk riportere és irodalmi műsorok előadója is volt. Hivatásos előadóművészként rendszeresen vállal fellépéseket, a Magyar Versmondók Egyesületének a mai napig tagja. A Magyar Rádióban is sokáig vezetett műsorokat.
2001-ben a Magyar Televízió életműdíjával tüntették ki, ugyanebben az évben önként távozott a köztévétől. Tévéműsorokban nem szerepel, de 2016 őszén egy vicces videóban tűnt fel: bemondókülsővel és -hangon azt mondja el, hogy a Showder Klub új részekkel az RTL II csatornán jelentkezik, az ismétlés pedig az RTL Klubon látható, miközben a kellékesek szép lassan elviszik a lámpákat, a mikrofonokat, a nyakkendőjét és az asztalt is, így az utóbbi takarásából kikerülve végül azt látjuk, hogy a legendás tévés rövidnadrágban és tornacipőben ül a széken.
- Évek óta visszavonultam, én ebben a mai médiavilágban már nem tudok és nem is akarok kiigazodni. De Kovács Kristóf, a fiam a műsor producere, érte és a produkcióért vállaltam ezt a rövid reklámot. A Showder Klub, amiben egyébként én és a feleségem cége is közreműködött, egy jópofa műsor, belefért egy ilyen kis játékos dolog, egy kis fricska - mesélte idén májusban a Borsnak Kovács P. József, aki ma már nem vállalná el ezt a feladatot.
Azért is mondott igent, mert régen nagyon érdekelte a nézőket, hogy néznek ki a televízióban szereplő műsorvezetők, híradósok és műsorvezetők deréktól lefelé. Vajon igaz-e, hogy kánikula idején papucsban és rövidnadrágban foglalnak helyet az asztal mögött, miközben felül kifogástalanul elegáns az öltözékük? A 78 éves tévés a napilapnak elárulta, ilyesmi vele is megesett egyszer, de egy baleset és nem a nyári meleg miatt.
Egyszer tényleg alsónadrágban ültem a stúdióban.
Volt egy síbalesetem, nem tudtam felvenni a nadrágomat, így felül szmokingban voltam, alul pedig gipszben - árulta el.
Kovács P. József ma már négyszeres nagyapa. Szabadidejét leginkább könyvolvasással és zenehallgatással tölti. Produkciós cége van, továbbá feleségével két éttermet vezetnek.
Mi lett a Magyar Televízió kedvenc bemondóival?
Képes összeállításunkból megtudhatod, hogy Sugár Ágnes mellett mi történt a többi, egykori kedvenc televíziós bemondóval.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
OLVASD EL EZT IS!