Sosem látott fotón a fiatal Kovács Kati - Szenes Iván lánya most mutatta meg
Szenes Andrea egy különleges történetet is elárult a fénykép kapcsán.
A 2010-ben, 86 éves korában elhunyt Szenes Iván a 20. század egyik leghíresebb magyar dalszövegírója volt, aki az Artisjus kimutatása szerint egyúttal hazánk legtöbbet játszott dalainak szerzője is, hiszen több mint fél évszázados pályafutása során olyan előadóknak írt örökzöld slágereket, mint Aradszky László (Nemcsak a húszéveseké a világ), Cserháti Zsuzsa (Kicsi gyere velem rózsát szedni), Mary Zsuzsi (Cseresznyeárus lány dala), Szécsi Pál (Szeretni bolondulásig) vagy Koncz Zsuzsa (Szerelem nélkül).
Szenes Iván lánya, Szenes Andrea már hosszú évek óta nagy szeretettel ápolja legendás édesapja emlékét, a közelmúltban pedig egy sosem látott, régi fotót tett közzé magáról és Kovács Katiról, akinek Szenes Iván szintén számos felejthetetlen dalt írt.
A nyolcvanas években készült kettős portré kapcsán egy megható történetet is megosztott a rajongókkal.
- A nagymamám ihlette az Úgy szeretném meghálálni című dalt, és amikor eljött a koncertre, Kovács Kati olyan zavarban volt, hogy elfelejtette a szöveget - írta a fotó mellé, melyhez egy nemrég készült másik fényképet is csatolt azzal a kiírással, hogy "Kovács Kati és én egykoron és ma".
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
OLVASD EL EZT IS!