Kovács Kati 80 éves lett: a Ki mit tud? sztárja akár évtizedeket is letagadhatna
A híres magyar énekesnő még mindig fantasztikus formában van.
Kovács Kati 1944. október 25-én látta meg a napvilágot, így ma ünnepli 80. születésnapját. Ez azonban cseppet sem látszik rajta, az énekesnő még mindig kirobbanó formában van, és akár évtizedeket is letagadhatna.
Kovács Kati 80 éve született
A hazai könnyűzene egyik legnagyobb és legmeghatározóbb alakja lett Kovács Kati, aki tehetségével számtalan díjban is részesült. Már gimnazistakorában a zenéhez fordult, és 1962-ben elindult az első Ki mit tud?-on, melyen még nem járt sikerrel, a stílusára azt mondták, inkább kiabál, mint énekel.
Azonban, amikor 1965-ben a másodszor is jelentkezett a műsorba, melynek köszönhetően az egész ország megismerte, ő lett „az év hangja”.
Miután elindult a hírnév útján, sikert sikerre halmozott, a magyar táncdalfesztiválok történetének első győztese lett, a Nem leszek a játékszered című számával négy díjat is bezsebelt. Rengeteg lemez és koncert köthető a nevéhez, sokszor olyan nagynevű együttesekkel dolgozott együtt, mint az Illés, Metró és az Omega. Nemcsak énekesnőként, hanem színésznőként és dalszövegíróként is remekelt.
80 évesen még mindig elképesztő formában van, lendülete és energiája mellett megjelenése is sokkal fiatalosabb koránál.
– Úgy tartom, hogy a régi dalok maiak, ha ma, a mai hangommal adom elő őket. Az a típus vagyok, aki élete végéig várja a csodát és keresi az új zenei kalandokat – idézte az énekesnőt a Magyar Nemzet.
A 78 éves Koncz Zsuzsa fantasztikusan fest a címlapon: évtizedeket letagadhatna korából
Koncz Zsuzsa lélegzetelállítóan szép a címlapon. Sose mondanánk meg, hogy 70 felett jár, azt pláne, hogy közel van a 80-hoz.
ElolvasomCover-fotó: MTI/MTVA/Zih Zsolt
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
OLVASD EL EZT IS!