Íme, a titkuk! 40 év házasság után is szerelmes feleségébe a magyar énekes
Koós János és felesége, Dékány Sarolta a Reggeliben vendégeskedtek.
Ha megkérdeznék a hosszú évtizedek óta együtt élő párokat, vajon mi tartja őket még annyi idő elteltével is egymás mellett, bizonyára eltérő válaszokat adnának.
Van, aki annak örül, ha a házastársával szinte a nap 24 órájában együtt van, más pedig éppen azt kedveli, hogy ha eltérő hobbinak hódolnak szabadidejükben, hiszen ez számukra a kikapcsolódás és feltöltődés.
Akad, aki örül, hogy nem ugyanazzal keresik a kenyerüket, ám például Korda György és Balázs Klári esetében részben éppen a közös fellépések, az együtt végzett munka adják a kapcsolatuk lényegét immáron 31. éve.
40 éve együtt
Koós János és Dékány Sarolta szintén énekesként találtak egymásra, majd 1971-ben kimondták a boldogító igent.
Bár találkozásukkor már mindkettejük háta mögött volt egy-egy rosszul sikerült házasság - Dékány Sarolta Máté Péter felesége volt két évig, Koós János pedig első nejét hagyta ott az új szerelemért -, nem szegte kedvüket a kudarc, az idő pedig őket igazolta.
A népszerű sztárpár idén már a 40. házassági évfordulóját ünnepli, és még mindig sugárzik róluk a harmónia.
Hogy mi a titkuk, egyebek közt erről faggatták őket a Reggeli stúdiójában - és bizony kiderült, náluk is igaz a mondás, miszerint minden sikeres férfi mögött egy nő áll.
Várják a következő unokát
Koós János ugyanis őszintén bevallotta, felesége mellett hihetetlenül nyugodt élete van, hiszen az asszony gondoskodik minden hétköznapi dologról, a bevásárlástól és a csekkek befizetésétől kezdve a villanykörte kicseréléséig.
Ugyanakkor ha főzésről van szó, szívesen besegít, állítása szerint nála jobb erdélyi mititeit senki nem tud csinálni! No meg egyszem unokájáért, Roziért is odavan, sőt, azt sem bánná, ha többszörös nagypapa lehetne.
A sztárpárnak egyébként két gyermeke született az idők során: Réka, aki már szintén egy kislány édesanyja, valamint Gergő - ő azonban nem vágyik még családra, bár a nagyszülők szívesen vennék.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
- Mi nagyon szeretnénk még egy unokát Rozi mellé, de ez nem rajtunk múlik. A fiunknak egyelőre nincs tartós kapcsolata, úgyhogy csak arra kért, hogy papa, várj - mesélte Koós János.
Fotó: sajtoklub.rtlklub.tv/Bársony Bence