A vártnál két hónappal korábban szült a magyar színésznő

Kondákor Zsófia színésznő első gyermeke, a kis Benjámin koraszülöttként jött világra.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Kondákor Zsófiának, a Jóban Rosszban Veronikájának első gyermeke koraszülöttként jött világra, emiatt fejlesztő terápiára kellett hordani. 

A 32 éves színésznő, aki január közepén jelentette be, hogy második gyermekével várandós, a TV2 Babavilág című műsorában mesélt első szüléséről.

Nem kapott levegőt

A kis Beni 2006-ban a 32. hétre, vagyis a vártnál két hónappal korábban jött világra. Édesanyjának ugyanis kinyílt a méhszája, így az orvosoknak meg kellett indítaniuk a szülést.

- Nem tudni, mi lehetett ennek az oka. Örökölhettem a hajlamot anyukámtól, hiszen az öcsém is koraszülött volt, és én is a vártnál valamennyivel előbb születtem, de persze a stressz vagy bármi más kiválthatta. Amúgy Beni természetes úton jött világra - mesélte Szekeres Nórának.

Először még úgy tűnt, nincs semmi baj, rögtön a szülés után rá is tették a hasára, pedig a koraszülötteket egyből viszik az inkubátorba. Pár óra múlva aztán jött a rossz hír: a babával mégsincs minden rendben.

- Azt mondták, habzott a szája a tüdejében lévő fertőzés miatt. Nem kapott elég levegőt, gépre kellett tenni. Valószínűleg az oxigénhiányos állapot miatt az agyában károsodott az idegrendszeri terület - folytatta.

Kollégájával esett szerelembe

Mivel Beni kis súllyal is született, csak egy hónap múlva hagyhatta el a kórházat. Távozás előtt az orvosok felhívták a szülők figyelmét arra, hogy a babát fejlesztő terápiára kellene hordaniuk, máskülönben később komoly problémák adódhatnak.

Először mutatta meg babapocakját! A magyar tévés már az 5. hónapban van

Nézegess képeket!

Elolvasom
El is mentek a kisfiú édesapjával, a Kozmix együttes tagjaként ismertté vált Lányi Lalával a Dévény Anna Alapítványhoz, ahol kiderült, a kicsi izomtónus-problémákkal küzd.

- Túl feszes, spasztikus volt az izomzata a koraszülés miatt. A heti két órát végigordította, de enélkül lehet, hogy nem tudna most rendesen járni - árulta el a színésznő.

Vásárolj Femina Klub bérletet!

Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől. 

  • Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
  • Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában.  2025.02.19.
  • Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.

További részletek: feminaklub.hu/

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Kondákor Zsófia és Lányi Lala gyermekük születés után nyolc hónappal úgy döntöttek, szakítanak. Ezt követően az egyedülálló édesanyának évekig nem volt komoly kapcsolata, egészen 2012-ig.

A Jóban Rosszban színésznője és kollégája, Kembe Sorel tavaly decemberben jelentette be, hogy egy párt alkotnak. A hír még a rajongókat is meglepte. Érdekes, hogy a sorozatban is váratlanul, hosszú barátság után talált egymásra Józsi és Veronika.

Fotó: Red Lemon, TV2 Babavilág

Ezt is szeretjük