Ezért a magyar énekesért voltak odáig a nők a nyolcvanas években

70 éves lenne Komár László

Komár Lászlóra emlékezünk.

Ma lenne kereken 70 éves Komár László énekes, akit többek között a Táncoló fekete lakkcipők vagy a ballagásokon évről évre felcsendülő Húsz év múlva című daloknak köszönhetően ismer mindenki.

Rock and roll stílusú dalai miatt a magyar Elvis Presley-nek is nevezték,  saját bevallása szerint is nagy rajongója volt az amerikai énekesnek.

Odáig voltak érte a nők a nyolcvanas években

1966-ban a Táncdalfesztiválon tűnt fel, ezt követően az Atlasszal, a Bergendy és a Non-Stop együttessel lépett fel.

Első nagylemeze, a Pepita 1981-ben jelent meg, amit számos másik követett. Olyan nagy slágerek fűződnek a nevéhez, mint a No, Miss..., a Mondd, kis kócos vagy a Táncoló fekete lakkcipők. Az utóbbival megegyező címmel könyve is jelent meg 2005-ben. A nyolcvanas években odáig voltak érte a nők.

Komár László ötször állt oltár elé. Az utolsó házasságát egy korábbi, mégpedig a harmadik feleségével, Krisztinával kötötte a legnagyobb titokban 2012-ben, az év elején. 67 évesen, 2012. október 17-én az ő karjaiban hunyta le örökre a szemét.

Tízéves kislánya, Karolina a negyedik házasságából született, és van még egy fia is, a 33 éves Balázs, aki Ausztráliában él.

Fotó: www.komarlaszlo.hu

Magyar sztárok, akiket egy ország gyászol

Nézegess képeket!

Elolvasom

Vásárolj Femina Klub bérletet!

Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől. 

  • Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
  • Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában.  2025.02.19.
  • Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.

További részletek: feminaklub.hu/

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük