"A női bosszú alattomos!" Tönkrement házasságáról vallott a magyar énekes
Komár László a Mokka stúdiójában válása viszontagságairól és nejével folytatott vitájáról mesélt.
A napokban a női bosszú kapcsán Nyertes Zsuzsával és Komár Lászlóval beszélgetett Tatár Csilla és Kárász Róbert a Mokka stúdiójában, ahol bizony a 66 éves magyar énekes igazán meglepő kijelentést tett.
- Életemben először fordult elő a nyolc év alatt, hogy nem csaltam meg a feleségemet, képzeld el. A többit mind - vallotta be kendőzetlenül élő adásban a műsorvezetők és a nézők elképedésére.
Megromlott a házasságuk
Mint ismeretes, Komár László 2004-ben találkozott a nála 32 évvel fiatalabb Fruh Erzsébettel, akit nem sokkal később feleségül is vett, 60 évesen pedig újra apuka lett, amikor megszületett Karolina nevű kislánya.
Házasságuk 2010-ben romlott meg, felesége pedig távoltartási végzést kért ellene, amit meg is kapott azokra az állítólagos vádakra alapozva, hogy Komár mentálisan beszámíthatatlan, illetve bántalmazta őt.
A magyar Elvis Presley-ként elhíresült énekes sosem tagadta, hogy megviselte a válás, különösképpen abból a szempontból, hogy a bírósági végzés értelmében csak minden második hétvégén találkozhat kislányával.
"A női bosszú rettenetesen alattomos"
Komár László több alkalommal is hangot adott kétségbeesésének és dühének, véleménye szerint felesége ugyanis nemcsak érzelmileg, de anyagilag is botrányosan kihasználta.
- Szerintem a női bosszú rettenetesen alattomos, kiterjedt, és szétszövi a hálóját, ami bizonyos rezgésszámokon működik. Ami a legalsó, primitív szinten van, az már a fekete mágiához köthető - fogalmazott igen élesen.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Saját bevallása szerint neki pontosan azért fájt különösen mindaz, amit a felesége vele művelt, mert úgy érzi, egyáltalán nem adott erre okot, életében először ugyanis hűséges volt párjához.
Fotó: TV2 Sajtószoba