Íme a 81 éves Koltai Róbert párja: Ildikóval ilyen a kapcsolatuk
Koltai Róbert párja, Gaál Ildikó mesélt részleteket, hogyan élnek együtt a színésszel.

Koltai Róbert már túl volt a 60-on, amikor megismerte jelenlegi párját, aki rendezőként sokszor együtt is dolgozik a színésszel. Most Gaál Ildikó arról árult el részleteket, hogyan működik otthon a kapcsolatuk, ezen belül is a konyhában.
Koltai Róbert és párja, Ildikó kapcsolata
A munkában is megtalálják az összhangot, ahogy otthon is remekül kiegészítik egymást. Többek között a 81 éves színész főzőtudományáról is lerántotta a leplet párja, de azt is elárulta, melyik étel Koltai Róbert kedvence.
– Megkérhetem őt, szívesen besegít, ha éppen kedve van hozzá. Túl sokat azonban nem várhatok tőle. Sajtreszelés, almahámozás, jobb napokon kenyérdagasztás. Kábé ennyi, amiben jó, ami nem okoz semmiféle gondot neki. De még egy bundás kenyér elkészítésére sem vállalkozna. Virslit főzött már. Reggel, ha jó hangulatban ébred, a kávét is az ágyamba hozza. De arra még nem volt példa, hogy akár egy könnyű lecsóval várt volna – idézte Gaál Ildikó szavait a story.hu.
Azt is kifejtette, hogy kedvese dicséretei nagyon különlegesek, és volt már olyan, hogy valami annyira ízlett neki, hogy alig bírta abbahagyni az evést.
A színész kedvenc étele pedig nem más, mint a rakott krumpli, melyet újra kellett gondolnia Ildikónak, Koltai Róbert ugyanis ki nem hagyna egy összetevőt ebből az ízletes finomságból.
– Neki virsli kell bele, én meg mindenféle őrültséggel megspékelem. Még sajtot és túrót is teszek bele. Most úgy csinálom, hogy nem veszem ki belőle azt, ami nekem fontos, hanem belerakom azt, amit ő szeret. Ez így mindenkinek bejön a családban.
Schóbert Lara új párjával bálozott: a feszülős estélyiben díva volt Dani mellett
Schóbert Lara párjával ment a 2025-ös Alakreform bálra. Dani ott mosolygott mellette a családi fotón.
ElolvasomCover-fotó: MTI/MTVA/Komka Péter

Boomerek és Zoomerek - Miért nehéz a generációk közötti kommunikáció?
Steigervald Krisztián generációkutató a Femina Klub áprilisi előadásán arra keresi a választ, hogyan érthetjük meg egymás világát, hogy a különbözőségek helyett a kapcsolódási pontokra koncentráljunk. Hogyan lehet megtalálni a közös nyelvet a digitális bennszülöttek és az analóg világban felnőttek között? Milyen eszközökkel segíthetjük elő az együttműködést, és hogyan tanulhatnak a generációk egymástól, ahelyett hogy egymás ellen dolgoznának?
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. április 9. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció