Kollányi Zsuzsi az RTL sikerműsorában szeretett bele új párjába: válásuk után találtak egymásra

Kollányi Zsuzsi és Bóza Roland az RTL A Konyhafőnök VIP című műsorának köszönhetik szerelmüket.

Kollányi Zsuzsi szerelme
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Kollányi Zsuzsi sokakat meglepett, amikor márciusban bejelentette, hogy három év és három gyermek után férjével úgy döntöttek, elválnak. Júniusban kiderült, új párja van, akit a képernyőről ismerhetünk. 

Bóza Rolanddal találtak egymásra, aki 2021-ben nyerte meg A Konyhafőnököt, majd idén februárban feltűnt a Cápák között című műsorban is. A férfi ekkor beszélt arról, hogy a házassága a karrierje rovására ment: kisfia anyjával hét év párkapcsolat és hat év házasság után elváltak. Arról is beszámolt, hogy újra szerelmes, választottja ismert nő, ám ekkor még nem mondott ennél többet. 

Kollányi Zsuzsi szerelme

Kollányi Zsuzsit és Bóza Rolandot az RTL A Konyhafőnök, illetve annak VIP verziója hozta össze, már az első találkozáskor megvolt köztük a kémia, érezték, ebből több lesz futó ismeretségnél.

Kollányi Zsuzsi a középdöntőben búcsúzott A Konyhafőnök VIP 2022-es évadától.
Kollányi Zsuzsi a középdöntőben búcsúzott A Konyhafőnök VIP 2022-es évadától.
Fotó: RTL/A Konyhafőnök VIP

- A legutóbbi Konyhafőnök VIP-ben szerepeltem 2022-ben, és Roli volt az egyik felkészítő séf, mivel ő nyerte a verseny 2021-es civil évadát. Első látásra bizsergés volt, aztán szépen lassan kialakultak a dolgok - mesélte az énekesnő a HOT! magazinnak.

-A melegség, meg ami áradt belőle, meg az, hogy gyönyörű. Nyilván a belső értékeket nem tudtam figyelembe venni elsőre, így megpróbáltam külsőleg szemügyre venni, de mindenképpen szerettem volna megismerni - mondta Bóza Roland arról, mi fogta meg az énekesnőben. 

- Nekem a tekintete. Nagyon mosolygós, játékos tekintete van, és ott kíváncsivá tett. Mindig azt éreztem, hogy sokkal többet mond, mint amennyit a szájával beszél, ezért kíváncsi lettem a mondanivalójára - vallotta be Kollányi Zsuzsi. 

A cikk az ajánló után folytatódik

Vásárolj Femina Klub bérletet!

Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől. 

  • Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
  • Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában.  2025.02.19.
  • Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.

További részletek: feminaklub.hu/

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

- Második találkozáskor elhívtam kávézni. Szerintem a második randink óta mondható, hogy kapcsolatocskánk van, ennek szerintem lassan egy éve, de fontos leszögezni, hogy nem voltunk már párkapcsolatban, amikor összejöttünk - osztotta meg a hetilappal a 2021-es A Konyhafőnök győztese. 

Bóza Roland 2021 decemberében nyerte meg A Konyhafőnököt Sárközi Ákos mentoráltjaként.
Bóza Roland 2021 decemberében nyerte meg A Konyhafőnököt Sárközi Ákos mentoráltjaként.
Fotó: RTL/A Konyhafőnök

Azt is elárulták, hogy bármily meglepő, még nem aludtak együtt, lassan építik a kapcsolatukat, amit több külső tényező is nehezít: száz kilométer választja el őket egymástól, a válás még hivatalosan egyiküknél sem zárult le, az énekesnő három, a séf egy gyermeket nevel. 

- Amennyi időt beleteszünk abba, hogy mi egymással tudjunk találkozni, arra lehet mondani, hogy minden erőnket bevetjük azért, hogy együtt tudjunk lenni, sőt mindent megteszünk azért, hogy ez olyan kapcsolat legyen, ami jó, ne pedig csak arról szóljon, hogy együtt vagyunk, és kész, nem történik semmi - árulta el Kollányi Zsuzsi.

Szoboszlai Dominik barátnője

Szoboszlai Dominikot 70 millió euróért igazolta le a Liverpool focicsapata. Szerelme, Gécsek Fanni a teniszben ért el sikereket. A gyönyörű, 21 éves lánnyal a focista 2020 óta alkot egy párt.

Ő Szoboszlai Dominik modell barátnője: a gyönyörű, szőke Fanniról a Daily Mail is áradozik

Nézegess képeket!

Elolvasom

Cover-fotó: RTL

Ezt is szeretjük