Kiszel Tünde házassága egy évig tartott - Elárulta, miért ment tönkre

Vallomás

Kiszel Tünde még esküvői fotókat is mutatott.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Kiszel Tünde magánéletének eddig nem igazán közismert részleteire derült fény. Nem sokszor beszélt arról, hogy fiatalkorában férjnél volt, ahogyan arról sem hallhattunk tőle, hogy házassága egy év után váratlanul miért ért véget.

A naptárdíva novemberben ünnepelte születésnapját, ennek apropóján érkezett a Mokka stúdiójába, ahol nemcsak évtizedekkel ezelőtt kötött házasságáról osztott meg érdekességeket, hanem férjéről is, sőt, még két esküvői fotót is megmutatott a nézőknek.

Kiszel Tünde egy misén ismerkedett meg Fonyódi Lászlóval, akivel hamar egymásba szerettek, a férfi pedig öt hónappal később meg is kérte a kezét. A menyasszony ekkor mindössze 22 éves volt, ez azonban nem gátolta meg abban, hogy igent mondjon szerelmének.

- A megismerkedésünk nagyon érdekes, nem szokványos és nem rendhagyó történet, mert egy templomban ismerkedtünk meg a mise után. Voltak a templomban fiatalok, akik gitároztak, mivel ez egy beatmise volt, és utána odajött hozzám, így kezdtünk beszélgetni - idézte fel emlékeit.

- Igen, valóban voltam egyszer férjnél. Fonyódi László volt a férjem, és nagyon nagy szerelem volt a miénk. Nagyon fiatalok voltunk, én csak 22 éves voltam. Egy gyönyörű, romantikus esküvőnk volt - folytatta Kiszel Tünde, aki eleinte nagyon élvezte a feleségszerepet, ám néhány hónap múlva rájött, hogy még nem akarja elkötelezni magát. Házasságuk végül egy év után válással ért véget.

Kiszel Tünde és férje, Fonyódi László

- Nagyon fiatalok voltunk, én pedig talán még éretlen is voltam, mivel későn érő típus vagyok - fejezte be vallomását Kiszel Tünde, aki egyébként idén a 16. naptárját jelentette meg.

Fotók: TV2

Elképesztően néz ki Kiszel Tünde lakása - Nézd meg kívül-belül!

Less be Kiszel Tünde hatalmas, több szobás lakásába, ahol lányával, Donatellával él!

Elképesztően néz ki Kiszel Tünde lakása - Nézd meg kívül-belül!

Nézegess képeket!

Elolvasom

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban arról dilemmázunk, hogy miért ülünk fel a legfrissebb trendekre, miért követjük megszállottan a divatirányzatokat, valamint a fogyasztás és a reklámvilág pszichológiájának is a mélyére ástunk. Pintér Ada beszélget Márton Szabolccsal az Indamedia csoport ügyfélélmény igazgatójával, és Kazár Zalán Kristóffal a Femina újságírójával.

Promóció

Ezt is szeretjük