Fotók! Íme, a Hooligans Kiss Endije tündéri kislányával
A dobos nőügyei legendásak, ám úgy tűnik, közel a 40-hez még ő is megkomolyodott. Érdekel, miért?
Kiss Endiről, a Hooligans dobosáról extrém külsejét tekintve bizonyára nem a családapa szó az, ami elsőre eszünkbe jut. Ám mint oly sokszor, a látszat ezúttal is csal, hiszen a széttetovált fenegyerek már két tündéri kislány odaadó apukája.
Bár a rockegyüttes tagjai köztudottan kicsapongó életet élnek, és bizony a szebbik nem képviselőit sem vetik meg, a 39 éves dobos életében már nem csupán a féktelen buliké a főszerep. Mióta édesapa lett, szabadidejét gyakran szenteli lányainak.
Két lánya is van
Két gyermeke két anyától született. A kétéves Kiara édesanyja a sztár jelenlegi párja, Vera, az idősebb kislány, a négyéves Bogi pedig egy futó kapcsolatból, Dinától született. Bár Bogi akkor fogant, amikor épp mosolyszünetet tartottak jelenlegi kedvesével, mindkét gyerekért rajong, és a csöppségek is egymásért.
Endi gyakran hangoztatja, mennyire szerencsés, hogy kedvese ennyire toleráns hozzá, pedig abból sem csinál titkot, hogy bizony nem róla mintázták a hűség szobrát - Vera mégis évek óta kitart mellette.
Gyerekkora óta zenél
A Hooligans oszlopos tagja egyébként Kiss Endre Zsolt néven látta meg a napvilágot 1970. szeptember 21-én Miskolcon. A zenéhez már gyerekként közel került, a legnagyobb hatást az A Hard Day’s Night című Beatles-film gyakorolta rá - ekkor határozták el Tóth Tibivel, hogy zenészek lesznek.
Több zenekar után végül 1996-ban alakították meg a Hooliganst, mellyel egy csapásra bekerültek a magyar zenei élvonalba, 2004-ben például a Viva Comet-díját is megnyerték.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Legutóbbi albumuk 2008-ban jelent meg Privát mennyország címmel.