Kiss Ramóna volt kolléganője exével jött össze! Új szerelmével a Soundon bulizott

Kiss Ramóna és új szerelme a Balaton Soundon bulizott.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Kiss Ramóna újra szerelmes. A Story magazin fotósa a Balaton Soundon fotózta le a Barátok közt Zsófiját, amint a nagy tömegben egy sármos fiatalemberrel csókolózik.

A férfi korábban az RTL Klub egykori műsorvezetőjének a párja volt. A színésznő a lapnak nem kívánt nyilatkozni, de a környezetében élők azt mondták, egy ideje már együtt vannak.

A jóképű fiatalember egy nemzetközi cég marketingmenedzsere. A 29 éves Ákos korábban Ada párja volt, aki tavaly decemberig az RTL Klub Reflektor című műsorát vezette. 2010-ben jöttek össze, majd négy év után, 2014-ben végül a szakítás mellett döntöttek.

Kiss Ramóna az utóbbi években nem nagyon beszél magánéletéről. Utolsó ismert párja Tóth Richárd pókersztár volt, akivel két év után, 2013-ban szakítottak. A színésznő 2004 tavaszán Majkával jött össze, a kapcsolatnak 2005-ben lett vége. Ezután az Újpest focistájával, Tóth Norberttel 2010 októberéig alkotott egy párt, majd egy rövid ideig a legendás autóversenyző, Ayrton Senna unokaöccséhez, Bruno Sennához is gyengéd szálak fűzték.

Fotó: RTL Klub/Klinszky Gábor, Nagy Botond

Ez aztán dögös! Kiss Ramóna kivágott ruhájában az esti divatshow sztárja volt

Képeken a 2016-os Elle Fashion Show sztárjai. Nézd meg őket!

Ez aztán dögös! Kiss Ramóna kivágott ruhájában az esti divatshow sztárja volt

Nézegess képeket!

Elolvasom

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Ezt is szeretjük