Király Viktor odáig van új barátnőjéért - Így romantikáztak Tunéziában

Király Viktor és új párja, Anita bolondulnak egymásért.

Király Viktor barátnője
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Király Viktor tavaly októberben állt nyilvánosság elé új barátnőjével. Ősz elején ismerkedtek meg, és találkozásuk szerelem volt első látásra. Virág Anita, a kecskeméti modell 18 évesen nyerte első szépségversenyét, a fővárosban pedig számos castingon vett már részt, több külföldi produkcióban, akciófilmben forgatott, Milla Jovovich dublőre is volt. A gyönyörű, barna lány az énekes múzsája is lett, Király Viktor a Budapest Girl című dalát, mellyel a 2018-as A Dal című műsorba is bejutott, Anitának köszönhetően tudta befejezni. 

Az énekes sűrű időszakot tudhat maga mögött, így a szerelmesek nagyon örültek, hogy március végén Tenerifére tudtak utazni, hogy feltöltődjenek, árulták el a FEM3 Caféban. Király Viktor azt mondta a műsorban, hogy kapcsolatuk azért is működik jól, mert mindent meg tudnak beszélni. A féltékenység sem ütötte fel a fejét, pedig Viktort színpadi emberként sok női rajongó imádja, a koncertek után sokan meg is rohamozzák közös szelfiért, autogramért.  

- Ez jó érzés, büszke vagyok rá ilyenkor. Nem kap el a féltékenység. Jó érzés, hogy mindenki rajong érte. Nyilván, én vagyok az első számú rajongója, ezt a helyet megtartom magamnak - osztotta meg a nézőkkel Anita, aki gyakran koncertekre is elkíséri párját. 

Király Viktor és Anita közös képeiről látszik, mennyire izzik közöttük a levegő. A szerelmesek bolondulnak egymásért, ez a nyaraláson készült szelfiken is szembetűnő. 

Vásárolj Femina Klub bérletet!

Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől. 

  • Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
  • Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában.  2025.02.19.
  • Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.

További részletek: feminaklub.hu/

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Ezt is szeretjük