Választania kell! Keresztes Ildikó ma este drámai döntés előtt áll?

Az X-Faktor nyolcadik döntőjében az is előfordulhat, hogy két fiú közül kell választania Keresztes Ildikónak.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Az X-Faktor rendszeres nézői jól tudják, hogy a tehetségkutató élő adásai során kiszámíthatatlan fordulatokkal éppúgy kell számolni, mint a szeszélyes közönséggel.

Hiszen nemcsak az befolyásolhatja egy sztárjelölt produkcióját, hogy mennyire profin adja elő az általa begyakorolt dalt, de az is, egyáltalán milyen slágerrel próbál a nézőkre hatni. De ugyanígy hatással van a hallgatóságra a ruha, lányoknál a smink vagy éppen a háttértáncosok, valamint az előadás után elhangzó értékelések.

És akkor még nem beszéltünk arról az esetről, amikor  a történetbe beleszól a technika ördöge, és pillanatok alatt szétrombolja egy tehetséges előadó jól felépített produkcióját - vagy akár az álmát.

Ugyanakkor azt sem szabad elfelejteni, hogy bármennyire is ütős egy előadás, és bármilyen sok embernek tetszik, csak akkor esélyes a továbbjutásra, ha az énekes elegendő szavazatot kap.

Így aztán a döntés lényegében az sms-ező rajongók kezében van: a nagy kérdés tehát, hogy kinek a tábora nyomkodja fáradhatatlanul a telefon billentyűit.

Tulajdonképpen ezen áll vagy bukik a dolog - ahogy azt a legtöbb döntős megtapasztalta, nem elég az énektudás, meg kell fogni a közönséget, és rá kell venni az előadás által, hogy le se vegye a kezét a mobiljáról.

Kinek ér véget a verseny?

Ez, úgy tűnik, az öt bent maradt versenyző közül Király L. Norbinak megy eddig a legjobban - bár hangügyileg nem áll a helyzet magaslatán, mégis, olyan intenzív a színpadi jelenléte, hogy még egyszer sem kellett párbajoznia.

Takács Nikolas viszont hiába sokkal jobb énekes nála, a közönséghez nehezebben jut el - vagy éppen olyanok kedvelik, akik nem szavaznak.

Az X-Faktor kulisszatitkai

Nézegess képeket!

Elolvasom

Vastag Tomi szintén nemegyszer párbajozott már, végül mégis a nézői voksok mentették meg, de Janicsák Veca és Vastag Csaba is álltak már másodszor a színpadon.

Hogy mit tartogat a mai műsor? Ha az előző élő show-k végeredményéből indulunk ki, akkor jó eséllyel sosem látott drámának lehetnek szemtanúi a nézők.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Valószínűsíthető ugyanis, hogy Keresztes Ildikónak két fia közül kell majd választania, ki maradjon bent, és ki távozzon - a mentor viszont képtelen lesz dönteni, így ismét a nézőké lesz a főszerep. De egy biztos: valaki menni fog megint!

Fotó: sajtoklub.rtlklub.tv/Bársony Bence

Ezt is szeretjük