Újabb magyar színész távozott örökre! Ma már el is temetik

Katona Károly halálát a Kolozsvári Állami Magyar Színház tegnap tudatta internetes oldalán.

Életének 70. évében elhunyt Katona Károly, a Kolozsvári Állami Magyar Színház nyugalmazott színésze - tudatta tegnap a teátrum honlapján.

Egy héten belül ez már a második veszteség volt, amit a kőszínház közzé kellett, hogy tegyen.

Két halott egy hét alatt

Január 10-én, pénteken már el is temetik Katona Károly színművészt, akinek halálhírét tegnap közölte a Kolozsvári Állami Magyar Színház tegnap internetes oldalán.

Katona Károly 1944. október 3-án született Kolozsváron. Felsőfokú tanulmányait a marosvásárhelyi Szentgyörgyi István Színművészeti Intézetben végezte. 1973-tól a sepsiszentgyörgyi színház tagja volt, majd 1976-tól a Kolozsvári Állami Magyar Színház társulatában játszott egészen 2001-ig, nyugalomba vonulásáig.

A kolozsvári társulat tagjaként főként vígjátéki szerepekben szerzett nevet magának, színpadi humora és énekesi adottságai sok örömet és önfeledt pillanatot szereztek nézőinknek - írta róla teátruma.

Január 5-én a teátrumnak Senkálszky Endre aznapi halálhírét kellett közölnie, aki századik életévében halt meg. Hosszú ideig ő volt Európa egyik legidősebb aktív színésze, 96 éves koráig megszakítás nélkül játszott a kolozsvári színház produkcióiban.

Helyey László is meghalt

A magyar színházi szakma is gyászba borult már az év elején: életének 66. évében január 3-án meghalt Helyey László. A Jászai Mari-díjas színművész novemberben tüdőembóliával kórházi kezelésre szorult, halálát a vizsgálatok alapján ismeretlen eredetű tüdőfibrózis okozta.

Őket gyászolta az ország 2013-ban

Nézegess képeket!

Elolvasom

2013. december 30-án, életének 75. esztendőjében Hajdú Sándor zeneszerző, karmester, a Bergendy együttes egykori tagja, az Iskolatáska című sláger szerzője távozott az élők sorából.

Maár Gyula Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező, Törőcsik Mari férje december 20-án hunyt el a budapesti Kútvölgyi kórházban.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban arról dilemmázunk, hogy miért ülünk fel a legfrissebb trendekre, miért követjük megszállottan a divatirányzatokat, valamint a fogyasztás és a reklámvilág pszichológiájának is a mélyére ástunk. Pintér Ada beszélget Márton Szabolccsal az Indamedia csoport ügyfélélmény igazgatójával, és Kazár Zalán Kristóffal a Femina újságírójával.

Promóció

Fotó: Kolozsvári Állami Magyar Színház

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük