Ma lenne 50 éves a tragikusan elhunyt Kaszás Attila
Kaszás Attila generációja egyik legtehetségesebb színésze volt. Elvesztése máig feldolgozhatatlan.
Egész Magyarországot megdöbbentette a tragédia híre, amikor 2007 márciusában tragikusan fiatalon elhunyt Kaszás Attila.
Hazánk egyik legkiválóbb színésze és legismertebb szinkronhangja március 19-én a Tizenkét dühös ember előadása előtt ájult el, a kiérkező mentőben újraélesztették, a kórházban pedig agyvérzést állapítottak meg nála.
Ezt követően négy napig kómában feküdt, a sebészek koponyaműtétet hajtottak végre rajta, ám minden igyekezetük ellenére nem tudták megmenteni az életét.
Nem tudták megmenteni az életét
Trokán Péter elmondása szerint Kaszás halála előtt néhány nappal erős fejfájásra panaszkodott, ám akkor még senki sem sejtette a közelgő tragédiát. Kaszás Attila március 23-án, nem sokkal este nyolc óra előtt hunyt el. Ma lenne 50 éves.
Kaszás Attila Vágsellyén született, gyerekkorát pedig Vágfarkasdon töltötte. A komáromi Selye János Gimnáziumban érettségizett, majd a budapesti Színház- és Filmművészeti Főiskolára jelentkezett, amit 1983-ban végzett el Horvai István és Kapás Dezső felügyelete alatt. 1984-től másfél évtizedig volt a Vígszínház tagja, de pályafutása során szinte valamennyi jelentős színházban fellépett.
Mindenki ismerte a szinkronhangját
Első komolyabb sikerét 1990-ben aratta egy Büchner-darabban, de kiváló hangjának és zenei adottságainak köszönhetően több zenés előadásban és musicalben is bizonyította tehetségét. Arról nem is beszélve, hogy sok amerikai karakterszínészt szinkronizált, az ő hangján szólalt meg többek között Sean Penn, Matthew McConaughey és Steve Buscemi is.
Kétszer nősült meg, először Eszenyi Enikővel mondták ki egymásnak az igent, és válásuk után is közeli barátságot ápoltak.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Második felesége Kaszás Ildikó volt, első közös gyermekük, Jancsi 2005-ben, kislányuk, Luca pedig már a színész halála után, 2007 decemberében született meg.
Képek: otvenhatcseppver.hu
Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.