Kárász Róbertnek beszólt a kolléganője! Ezt már ő sem tudta szó nélkül hagyni

Kárász Róbert megint udvariatlan volt az egyik vendégével.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Kárász Róbert és műsorvezetőtársa, Czippán Anett alaposan kikérdezte a Mokkában Muri Enikőt, akit szombaton jegyzett el barátja, méghozzá az első évfordulójukon.

Az énekesnő-színésznőt éppen a részletekről faggatták, amikor Kárász Róbert, vélhetően csak viccből, de kissé udvariatlan megjegyzést tett.

Meghívatta magát az esküvőre

Muri Enikő elmondta, bízott benne, hogy a szombat esti évfordulójuk nagyon jól fog sikerülni, sok romantikára számított, de eljegyzésre nem, ezért nagyon meglepődött, amikor párja letérdelt elé.

A színésznő vőlegénye már két hónapja készült feltenni a nagy kérdést, a gyűrűt is megvette, sőt, a lány szüleitől korábban már a kezét is elkérte.

A fiatalember, aki Enikőhöz hasonlóan az Operettszínházban dolgozik, annyira tartott attól, hogy nem a megfelelő méretű gyűrűvel kéri meg barátnője kezét, hogy előzőleg többféle módon is méretet lopott.

A lánykérés látványra szintén nagyon romantikusra sikeredett, a vőlegény ugyanis gyertyák tucatjaival rakta tele a lakást.

Czippán Anett azt is megkérdezte a színésznőtől, hogy nem hezitált-e a nagy igen előtt.

- Nem, egyetlen pillanatig sem! Ránéztem, és tudtam, hogy ez már az. Nem fordult meg a fejemben még véletlenül sem, hogy nem - válaszolta Muri Enikő.

A magyar énekes feleségül veszi 10 évvel fiatalabb szerelmét

Nézegess képeket!

Elolvasom

- Mikor lesz az esküvő? Mikor hívsz meg minket, hogy ott legyünk az esküvődön? - tette fel nem sokkal később a kérdést Kárász Róbert.

- Robi, ha te az összes esküvőn részt vennél, ahova meghívatod magad, hát neked egy perc szabadidőd nem lenne! - vágta rá Czippán Anett, mielőtt Enikő válaszolhatott volna.

Muri Enikő ezután elmondta, jövő nyárra tervezik az esküvőt, és nagy lagzit szeretnének. Kárász Róbert bízik benne, hogy ebbe még ő is belefér.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban arról dilemmázunk, hogy miért ülünk fel a legfrissebb trendekre, miért követjük megszállottan a divatirányzatokat, valamint a fogyasztás és a reklámvilág pszichológiájának is a mélyére ástunk. Pintér Ada beszélget Márton Szabolccsal az Indamedia csoport ügyfélélmény igazgatójával, és Kazár Zalán Kristóffal a Femina újságírójával.

Promóció

Fotó: TV2/Mokka

Leadkép és Facebook-kép: TV2 Sajtószoba

Ezt is szeretjük