
Alig lehet ráismerni a Barátok közt szépfiújára! Így még biztos nem láttad
A Moszkva térrel népszerűvé vált Karalyos Gábor bohócot alakít egy új magyar ifjúsági filmben.

Karalyos Gábor még a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatójaként, a 2000-ben forgatott Moszkva tér című filmmel vált ismertté. Török Ferenc rendezőnek a rendszerváltás évében játszódó alkotásában ő alakította a főszereplőt, Petyát.


Idén pedig újra feltűnik a vásznon a Sherlock Holmes nevében című, új magyar ifjúsági filmben, amellyel a szélesebb közönség a 2012-es Filmszemlén találkozhat majd.
Rá írták a szerepet
Karalyos Gábor évekig a fővárosi a Radnóti Színház társulatának tagja volt, ahol a kritikusok szerint is komoly karakterszínésszé érett. Már négy éve szabadúszóként dolgozik.
Jelenleg az egri Gárdonyi Géza Színházban Háy Gyula: Mohács című tragédiájában II. Lajos szerepére készül. A Csiszár Imre rendezte darab premierjét január végén tartják.
A Feminának is a próba szünetében sikerült elérnie, Karalyos Gábort filmszerepéről kérdeztük.
- A Sherlock Holmes nevében rendezőjével, Bernáth Zsolttal már dolgoztam együtt a két évvel ezelőtti drámájában, az Illúziókban, továbbá egy még meg nem valósult filmötletével kapcsolatban is többször találkoztunk. Ő keresett meg, hogy egy tervezett ifjúsági filmben egy szerepet abszolút rám képzelt el - árulta el.
Változatos szerepekben tűnt fel
A történetben két kisfiú és egy kislány, akik nagy Sherlock Holmes-rajongók, a nyári szünet alatt belekeverednek egy bűnügybe: az egyik hazai kisvárosban gyerekek tűnnek el, akik előkerülnek ugyan, de megváltozott személyiséggel. Karalyos egy Padlizsán nevű bohócot alakít, akiről sokáig nem tudni, miben sántikál.
Volt idő, amikor a 31 éves színészt szinte minden nap láthattuk a tévében. Nem mindennapi módon szerepelt ugyanis az RTL Klubon sorozatában, a Barátok Köztben is. A Femina is írt róla, hogy 2010 januárjában három hétre ő vette át Németh Kristóf szerepét. Az alkotóknak azért kellett átmenetileg egy új Kertész Gézát találniuk, mert annak megformálója erős bokafájdalmai miatt nem tudott lábra állni.
- Örömmel vállaltam el a felkérést. Úgy gondolom, hatalmas feladat egy olyan karakter bőrébe bújni, még ha rövid időre is, amelyet évek óta nézők milliói látnak estéről estére a televízióban - nyilatkozta annak idején.
-
Fehér Swarovski® kristályos dupla ékszerszett17 490 Ft
-
Türkiz cirkóniával díszített ovális ezüst ékszerszett15 900 Ft
-
Helló nyár nyaklánc15 900 Ft
-
Kék és fehér cirkónia kristályokkal díszített ezüst ékszerszett27 900 Ft
-
Antracitszürke Swarovski® kristálygyöngy karkötő ezüst medállal11 900 Ft
-
Ezüst nyaklánc világoskék cirkóniával díszített ovális medállal7 650 Ft
-
Virágos szív cirkóniával ezüst ékszerszett18 900 Ft
-
Krémfehér édesvízi igazgyöngy nyaklánc féldrágakövekkel14 990 Ft
-
Színjátszó fehér opálos és cirkónia kristályos ékszerszett19 990 Ft
-
Rák ezüst horoszkópos nyaklánc6 990 Ft
-
Fehér cirkónia kövekkel díszített kapcsos ezüst fülbevaló6 350 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy nyaklánc különlges cirkónia dísszel12 900 Ft
-
Háromszínű négyes fonatú ródiumozott ezüst nyaklánc 50 cm21 900 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy fülbevaló fehér és kék cirkóniával díszítve13 900 Ft
-
Bolygó ezüst nyaklánc gyöngyházzal és cirkóniával9 900 Ft
A szerep állítása szerint semennyire nem változtatta meg az életét. Amilyen gyorsan jött a felhajtás, olyan gyorsan vége is lett.
- Nem az az ember vagyok, aki után megfordulnak az utcán, de nem is bánom. A munkámmal kapcsolatban írjanak rólam, a magánéletem hadd maradjon meg nekem - zárta a beszélgetést.