Két úszó az olimpia magyar álompárja: Kapás Boglárka és Telegdy Ádám gyönyörűek együtt
Kapás Boglárka és Telegdy Ádám immár házaspárként jutottak ki a párizsi olimpiára.
Kapás Boglárka és Telegdy Ádám a párizsi olimpia egyik álompárja: a jóképű úszó 2020 júliusában kérte meg sporttársa kezét, és két évvel később, 2022. augusztus 27-én tartották az esküvőjüket.
Kapás Boglárka és Telegdy Ádám
A két úszónak nem a párizsi az első közös olimpiája: Kapás Boglárka 2016-ban Rio de Janeiróban 800 méter gyorson bronzot nyert, 400 méteres gyorsúszásban a 4. helyen végzett, Telegdy Ádám 200 méter háton a 19. helyen zárt. A tokiói olimpián az úszónő 200 méter pillangón a 4. helyen végzett, az úszó a döntőben egyéni csúcsot úszva az 5. helyen végzett, 100 méteres hátúszásban nem jutott döntőbe, összesítésben 29. lett.
Szerda délelőtt Telegdy Ádám 200 háton, a pár napja még lázas Kapás Boglárka 200 pillangón bejutott az esti középdöntőbe, ahol előbbi végül a 13., utóbbi a 14. lett, így a döntőbe nem jutottak be.
- Amire igazán készültem, az olimpia, abból ez volt most az utolsó. Szerettem volna mindenféle teher nélkül úszni, ez sikerült, kiúsztam magam, mindent benne hagytam ebben a maiban. Azt már a délelőtti előfutamok után azért sejtettem, hogy a döntő nem lesz meg - nyilatkozta az MTI-nek Kapás Boglárka, aki a budapesti rövidpályás világbajnokság után befejezi profi úszó pályafutását.
Az eredményektől függetlenül Kapás Boglárka és Telegdy Ádám a párizsi olimpia egyik álompárja, akik sikereikkel egymást is ösztönzik. Képes összeállításunkban megnézheted a közös fotóikat!
Cover-fotó: Profimedia
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
OLVASD EL EZT IS!
- sportoló
- egerszegi krisztina